Helyzetkép féltávnál

2016.09.13, 13:13 Kosárlabda
Nagyjából egy hónap telt el a felkészülési időszakból, megkérdeztük hát vezetőedzőnket, miként vélekedik a csapatról és az eddigi edzőmeccsekről. Medve Mátéval is beszélgettünk, esetében a sérülése volt a téma.

Nem mindenki számára egyértelmű, és tudom, hogy nem is olyan egyszerű ezt megérteni, de a felkészülés ezen szakaszában nem igazán nézzük a meccsek eredményét. Persze, sokkal jobb érzés, ha nyerünk, és egyáltalán nem vagyok boldog, ha veszítünk, de a legfontosabb az, hogy minden meccsen előrelépjünk valamiben, hogy fejlődjön a csapat. Számomra edzőként az a cél, hogy megismerjem a játékosaimat és hogy csapattá, egységgé kovácsoljam őket. Néhány dolog jól, vagy legalábbis jobban működött az eddigi meccseinken, néhány kevésbé, de dolgozunk rajta, hogy kijavítsuk ezeket. De ahogy mondtam, a legfontosabb számunkra az, hogy csapatként fejlődjünk és ezen dolgozunk minden erőnkkel - mondta Gediminas Petrauskas.

Hogy egy kicsit konkrétabb dolgokról is szó essen, a labdajáratás és úgy alapvetően a támadás már lényegesen jobban ment, mint a Vasas ellen. Védekezésben eléggé szenvedtünk az első félidőben, de a szünetben változtattunk néhány dolgon és ennek meg is lett az eredménye. Mindenesetre az látszik, hogy a támadásunkon és a védekezésünkön egyaránt sokat kell még dolgozunk, jelenleg nehéz lenne kiemelni bármit is, ami tökéletesen működik.

A Kaposvár után az oroszok elleni mérkőzés következett, ami teljesen más meccs volt, mint az előző. A hiányzók miatt elég szűk rotációval futottunk neki a mérkőzésnek, ami viszont lehetőséget teremtett arra, hogy teszteljük az erőállapotunkat. Ha az eredményt nézzük, és annak okát keressük, akkor azt alapvetően a kevés cserelehetőség, valamint egy-két gyengébb egyéni teljesítményben látom. Már ha egyáltalán nézzük ugye az eredményt.

A lényeg, hogy nem mindenki tudott megfelelő módon hozzászólni a mérkőzéshez, ami hatással volt a csapatra. Meg kell értenünk, hogy minden játékosnak hozzá kell tennie a magáét a csapat teljesítményéhez, minden mérkőzésen. Nincs olyan, hogy valaki ül a padon, mert ő a tizenegyedik játékos a keretben. Mindenkinek megvan az esélye arra, hogy bizonyítson és mindenkinek pozitív dolgokat kell hozzátennie a csapat teljesítményéhez. Ez nem feltétlenül pontokról szól, másképp is lehet valaki hasznos a csapat számára. És amint ezt meg tudjuk valósítani, jönni fognak az eredmények is.

Összességében elégedett vagyok a játékosaimmal, akiknek meg kellett érteniük, hogy itt dolgozni kell, nincs más választásuk. Ez a dolgunk, ebben kell segítenünk őket. Úgy vélem, minden játékosom tudja, hogy jobbá kell válnia, mindenki tesz is azért, hogy ez így legyen. Természetesen időbe fog telni, mire teljesen összecsiszolódunk, és teljesen megszokják a módszereimet és a rendszert, de úgy gondolom, jó irányba haladunk.

 

Sajnos ki kellett hagynom az orosz csapat elleni mérkőzést, ugyanis egy ütközés következtében letört egy darab az alsó lábujjcsontomból, még a Vasas elleni meccsen - mesélte csapatkapitányunk, Medve Máté. A csontdarab nem akkora, hogy gipszelni kelljen, így ez nem is történt meg. Két választásom van: vagy kiülök vele 2-3 hetet, és kicsit kevésbé fáj, vagy edzhetek vele, de jobban fáj és egy kicsit később gyógyul meg. Ez utóbbit választottam, így most olyan edzéstervet igyekszünk kidolgozni számomra, hogy az edzéseken és az edzőmérkőzéseken egyaránt részt tudjak venni.

Múlt hét végén kaptam 2-3 nap pihenőt, attól kicsit jobb állapotba került a lábam, aztán majd meglátjuk mi lesz. Ennek a sérülésnek általában velejárója némi csonthártya-gyulladás is, ami nem könnyít helyzetemen, de igyekszem összeszorítani a fogam és a fájdalommal együtt is játszani.

Fotó: Molnár Gyula


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%