Győzött az Ostrava

2013.09.21, 18:40 Kosárlabda


 

Az I. Morgen Ferdinánd emléktorna 2013 második napjának első mérkőzésén az Ostrava a KTE-Duna Aszfalt csapatával csapott össze. A mérkőzésen kiélezett végjátékot követően a cseh gárda 73:67-re diadalmaskodott a kecskemétiek ellen.

 

A mérkőzés első 10 percében az Ostrava dominált, az alaposan felforgatott KTE-Duna Aszfalt jobbára csak futott az eredmény után. A cseh csapatnál Alic és Ciz volt a legeredményesebb, míg a kecskeméti egylet pontjainak zömét Karahodzic szállította. A második etap a védekezésről szólt, bár az elsőben sem láthatott sok kosarat a publikum. A játékrész 10:9-cel zárult, melyben sokat cseréltek a szakvezetők, a játékosoknak így csak felvillanásai voltak támadásban. A nagyszünetben 33:25 volt az állás.

A harmadik etapban őrizte 8-10 pontos előnyét az Ostrava, a kecskeméti fiatalok hiába küzdöttek, nem tudtak közelebb kerülni riválisukhoz. A játékrész csak a végén pörgött fel, ekkor szép hárompontosokat dobtak a két gárda játékosai. A harmadik 10 perc után 50:42 állt a táblán. A negyedik periódusban már látványosabb lett a meccs, az előzőekhez képest több találat esett. A hajráig úgy tűnt, könnyedén megnyeri a találkozót a cseh gárda, de az Ivkovic legények nem így gondolták. Kiélezett végjáték következett, melyben végül Medvecky edző tanítványai koncentráltak jobban. A végeredmény: Ostrava- KTE-Duna Aszfalt 73:67.

Ostrava – KTE Duna Aszfalt
73-67
(23-16, 10-9, 17-17, 23-25)
I. Morgen Ferdinánd Emléktorna

 

KTE: Karahodzics 10, Mészáros M. 13, Pongó M. 11/3, Kuntics 11/3, Hegedűs 10/3, Jakab -, Kovács B. -, Kővágó 1, Brenner -, Pongó M. 11/6.