Fontos idegenbeli győzelem

2012.01.07, 21:42 Kosárlabda
94:84-re győzött az Atomerőmű SE 2012 első bajnoki mérkőzésén, Szegeden. Völgyi Péter csapata a hajrában biztosította be diadalát, így a piros kék gárda 8 győzelemmel és 5 vereséggel továbbra is a táblázat 5. helyén áll.

Ivosev kosarával kezdődött a Szeged- Atomerőmű SE összecsapás, majd újabb hat pont válasz nélkül, így a 4. percben 8:0-ra meglépett a vendéglátó. Morgen fúj riadót övéinek, és a szintén remeklő Körtélyesivel vállvetve felzárkóztak a piros kékek. Az első negyedet követően 17:17 állt a táblán. Levy és Dukics révén a folytatásban is pár egységgel a hazai alakulat tartott előrébb, de Völgyi legények nem hagyták magukat leszakítani. Az etap hajrája ismét az Atomosoknak sikerült jobban. Vojvoda, Zo Williams és Körtélyesi gondoskodott arról, hogy ez a játékrész is döntetlennel záruljon, így a nagyszünetben 41:41 volt az állás. A térfélcserét követően átvette a vezetést az ASE. Kámán, Nick Williams és Vojvoda repítette ekkor a vendéggárdát, a negyed derekán már 7 ponttal tartott előrébb a négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes. A harmadik felvonás hátralévő részében Vojvoda továbbra is tarthatatlan volt, a záró periódusnak 57:64-ről rugaszkodtak a felek. Melyben szívósan küzdött a Fodor egylet, Tanács hárompontosaival jelezte a hazaiak részéről ez a meccs még nem lefutott. Többször duplányi távolságra kapaszkodott a Szedeák, de az Atomosok közül mindig volt valaki, aki átsegítette csapatát a holtponton. A végjátékban aztán sokat hibáztak a Tisza partiak, Tóth Ádám, Zo Williams és a társak viszont higgadtak maradtak és jó megoldásaikkal lerázták ellenfelüket. Az összecsapáson végül a pontosabban játszó ASE megérdemelten nyert. Naturtex-SZTE-Szedeák- Atomerőmű SE 84-94. A mérkőzést a Paksi Kistérségi Televízióban vasárnap és hétfőn 17.30-tól felvételről láthatják.

 


Naturtex-SZTE-Szedeák - Atomerőmű SE
84-94
(17-17, 24-24, 16-23, 27-30)
Vezette: Pálla Z., Papp P., Bognár T. (Bodrogváry
Újszegedi Sportcsarnok, 1000 néző

Naturtex-SZTE-Szedeák: Drahos 11/3, Levy 12, TANÁCS 14/6, IVOSEV 20, DUKICS 18/3 Csere: Kiss 5/3, Molnár M. 4, Vida -

Atomerőmű SE: Williams L. 11, Williams N. 6/3, VOJVODA 26/12, Kámán 9/3, TÓTH Á. 15 Csere: KÖRTÉLYESI 17/3, Morgen 10, Kovács Á. -

Kipontózódott: Morgen (36. perc)


Fodor Péter: - Az első félidő végén másfél perc alatt eladtuk a hétpontos előnyünket, ez nagy hiba volt. Lett volna esélyünk a sikerre, de nem éltünk vele.

Völgyi Péter: - Az első három percet leszámítva okosan és fegyelmezetten játszottunk, ennek köszönhető a győzelmünk.

Fotó: Frank Yvette / Délmagyarország

 

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%