Fontos győzelem Körmenden

2013.10.09, 19:44 Kosárlabda


 

78:68-ra győzött az Atomerőmű SE az Inkognito Fashion Körmend BC ellen idegenben a bajnokság 2. fordulójában. A piros kékek Eilingsefed vezérletével gyűjtötték be újabb sikerüket.

A Körmend vereséggel, az Atomerőmű SE győzelemmel kezdte a 13-14-es szezont, így a vasiak hazai pályán mindenképpen javítani szerették volna jászberényi fiaskójukat, az ASE pedig presztízs sikerre készült. Az összecsapáson már az első percekben nagy volt a küzdelem, a hazaiak pár pontos előnyre tettek szert. A nyitó szakaszban Rakocevic és Fears volt a legponterősebb a piros feketéknél, míg az Atomosok szekerét Eilingseld tolta leginkább. 22:17-ről kezdődött a második 10 perc. Hencsey Tamás legényei továbbra is őrizték 5-7 egységnyi fórjukat, a piros kékek hiába próbálkoztak, nem tudtak közelebb kerülni riválisukhoz. Leginkább a távoli kísérletekkel álltak hadilábon a Dzunics tanítványok, a nagyszünetig 0/11 volt ez a mutató. A félidőben 42:35-re vezetett a Körmend.

A folytatásban Fears duplájával már 10 ponttal tartott előrébb a vasi egylet, de Eilingsfeld és társai visszajöttek a meccsbe. Rövid idő alatt két triplát is dobtak a látogatók, így ismét ott lihegett ellenfele nyakán az ASE. Sőt, a vezetést is átvette a piros kék sereg, a harmadik felvonás lefújásakor 56:57 állt a táblán. A záró periódus első perceiben fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd még egy sebességi fokozattal feljebb kapcsolt az Atom. Ezt a tempót már nem bírták a piros feketék, a hajrában Körtélyesi, Jones és Kovács Ákos találataival eldőlt a rangadó. Végül Inkognito Fashion Körmend BC- Atomerőmű SE 68:78.

A következő fordulóban október 13-án vasárnap 15 órakor a Kaposvárt fogadja az Atomerőmű SE. A mérkőzést a SportKlub Televízió élőben közvetíti. Az összecsapást a Paksi Kistérségi televízióban hétfőn 17.30-tól felvételről láthatják.

 

 

Inkognito Fashion Körmend BC - Atomerőmű SE
68-78
(22-17, 20-18, 14-22, 12-21)
Körmend, Városi Sportcsarnok
Vezette: Benczur, Bognár, Boros (dr. Gincsai)

 

Körmend: Moore 10, Fears 16/6, Ferencz 7/3, Török 5/3, RAKOCSEVICS 23 Csere: Fodor -, Farkas 5, Sonyák 2, Grebenár -, Kutasi -

ASE: Kovács Á. 6, Medve 7/3, Körtélyesi 12, Szabó Zs. 9, Tóth Á. 2 Csere: VAUGHN 12, Jones 11, Baki -, EILINGSFELD 19/3

 

Hencsey Tamás: Gratulálok a Paksnak, azt kell mondjam, hogy az első félidei jó játékunkat a második félidőben teljesen elveszítettük. Nekiálltunk rettentő lassan játszani, a lepattanó csatát is elveszítettük és a hárompontos dobószázalékunk is nagyon gyatra volt. Azt mondtam a fiúknak, hogy a 78 kapott ponttal nincs baj, de az, hogy 70 pontot se tudunk dobni, ez óriási probléma.

Dzunics Braniszlav: Egy kicsit nehezen indult a játék, nem találtuk a ritmust és nem tudtuk összehozni a támadást és a védekezést. A második félidőben aztán megtaláltuk a ritmust és ezzel sikerült megtörtünk az ellenfelet.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%