Folytatódik az EC, a Güssinget fogadjuk

2014.11.10, 20:40 Kosárlabda
Tóth Ádám játéka kérdéses, válogatott centerünk betegséggel küzd, nem valószínű, hogy pályára tud lépni. A két edzőt is megszólaltattuk a meccs kapcsán.  

Első EuroChallenge meccsünkön egyből a csoportfavorit otthonában kezdtünk, és bár két perc után már 10-0 volt ide, és összességében nem is játszottunk rosszul, végük győzött a jobb játékerőt képviselő török együttes. Az élet azonban nem állt meg, és miután hétvégén 90-51 arányban lemostuk a Szegedet, folytatódik is a nemzetközi kupasorozat, amelyben ezúttal az osztrák Güssing lesz az ellenfél.

A kezdo5.hu kosárlabdaportál így írt a nyáron aktuális ellenfelünkről:

"A regnáló osztrák bajnok az alapszakaszban még csak második volt, aztán 3-1-gyel legyűrték az Oberwartot, 3-2-vel túljutottak a Zepter Viennán, és a döntőben pályahátrányból is 3-2-t értek el az alapszakaszt megnyerő Kapfenberg ellen, így hódították el az aranyérmet. 1957-es alapításuk óta első osztrák bajnoki első helyüket érték el, és a mostani EuroChallenge sorozat is az első nemzetközi szereplésük lesz.

A Güssing kifejezetten összeszokott csapat, összesen négy új játékosuk van, igaz, abból hárman külföldiek. A Travis Taylor - Marcus Heard páros megmaradt, ami nagy előny lesz számukra, tekintve hogy a gárda legjobbjai voltak ők az előző idényben. Taylor 203 centis, 24 éves, tavaly végzett az NCAA1-es Monmouth egyetemen, és egyértelműen a négyes poszton érzi otthonosabban magát, hiszen egyetlen hármast sem dobott rá tavaly (31.2 perc, 16.0 pont, 8.4 pattanó). A gárda korelnöke, a 29 éves, 201 centis Heard inkább kiscsatár, ráadásul kifejezetten jó keze is van (31.2 perc, 17.0 pont, 6.5 pattanó, 38.7% tripla).

Volt egy harmadik amerikai húzóembere a Güssingnek tavaly, ám Anthony Shavies távozott, helyére pedig először az Albacompot is megjáró, ott bajnoki címet és kupagyőzelmet ünneplő Brandon Wood érkezett. (Ő azonban rövid úton távozott is, és azóta már ismét az Albában pattogtat, a helyén pedig a szintén jól ismert, korábban Kaposváron játsszó Christoper Dunnt igazolta a csapat - szerk). Shavies párja tavaly az osztrák válogatott irányítója, Thomas Klepeisz volt, ő pedig maradt is az együttesnél. Klepeisz még csak 23 éves, de nagyon tehetséges játékmester (26.9 perc, 11.2 pont, 4.3 gólpassz, 38.6% tripla), a nyári Eb-selejtezőkön is hazája válogatottjának egyik húzóembere volt, és soha nem játszott más klubban még.

Még két külföldije van a csapatnak, mindketten ott voltak a bolgár keretben az idei Eb-selejtezőkön, és mindketten az Egis Körmend egyik csoportellenfelétől, a Lukoil Academic Sofiától érkeztek. Chavdar Kostov 26 éves, 195 centi magas dobóhátvéd, aki tavaly 20 perces, állandó rotációtag, de kiegészítőember volt a Lukoilban (7.2 pont, 38.2% tripla), míg Aleksandar Georgiev 24 éves, 203 centis kiscsatár, és nagyjából ugyanilyen szerepe volt tavaly a bolgároknál (18.6 perc, 8.9 pont, 3.1 pattanó) - utóbbi valószínűleg a nem sok vizet zavaró, brazil Ricardo Andreotti helyére érkezett, és mindketten a padot fogják erősíteni.

Négy osztrák játékost kell még megemlíteni rajtuk kívül. Az egyik a negyedik új szerzemény, a 203 centi magas csatár, a Fürstefeldtől megszerzett David Hasenburger, aki kiegészítőember volt korábbi klubjában (16.8 perc, 4.5 pont, 2.2 pattanó). A másik három játékos saját nevelés - közülük Sebastian Koch a legismertebb, hiszen a 202 centi magas csatár az osztrák válogatottban is egy jómunkás kiegészítőember, nemcsak a Güssingnél (20.9 perc, 6.1 pont, 2.3 pattanó). Thomas Klepeisz idősebbik testvére, a 25 éves, 190 centi magas hátvéd, Mathias Klepeisz is csapat tagja, és bár jóval gyengébb képességű kosaras, mint öccse, ő is kapott tavaly nem kevés lehetőséget (21.6 perc, 6.7 pont). A 27 éves, 185 centi magas hátvéd, Manuel Jandrasits marginális statisztikákat hozott össze tavaly (19.8 perc, 3.8 pont), mégis folyamatosan lehetőséget kapott a bajnoknál.

Ami észrevehető, hogy a négy új érkezőt leszámítva ez egy nagyon összeszokott együttes. A két maradó amerikai közül Taylor 2013-ban végzett, tehát profiként csak itt játszott, Heard pedig hatodik idényét kezdi már meg az együttesnél. Az osztrákok közül mindenki legalább hat éve tagja a keretnek - vagy annyira fiatal, hogy nagy valószínűséggel nem fog pályára kerülni a EuroChallenge-ben. Az is feltűnő, hogy főleg a románokkal összehasonlítva ez egy nagyon fiatal társaság, viszont semmilyen szinte nincs centerük, borzasztóan alacsony a jelenlegi keretük."

Azóta természetesen a "sógoroknál" is elrajtolt a bajnokság, ám a regnáló bajnok nem szerepel túl fényesen. Mindössze a hetedik helyen állnak a tíz csapatos pontvadászatban, eddigi tíz meccsükön már öt alkalommal kellett elhagyniuk vesztesen a pályát. Legutóbb a Wels vendégeként léptek parkettre, és húsz ponttal maradtak alul az ötödik helyezett otthonában. A csapat húzóemberei nem meglepő módon a légiósok, közülük is a két magasember, Taylor és Heard emelkedik ki, ketten együtt 27 pontot szorgoskodnak össze mérkőzésenként. A két bolgár válogatott, Chostov és Georgiev is jól teljesít, meccsenként 10 pontot ők is betesznek a közösbe. Érdekes még az irányítóposzt, ahol Dunn és Klepeisz személyében két jól osztogató, távolról is veszélyes irányító áll a német Mathias Zollner edző rendelkezésére.

Ami a mieinket illeti, Tóth Ádámot leszámítva szerencsére mindenki egészséges és hadra fogható. A mérkőzéssel kapcsolatban Dzunic Branislav a következőképpen nyilatkozott:

"A továbbjutás szempontjából nagyon fontos meccs vár ránk, ha versenyben akarunk maradni, nyernünk kell, de ez egyáltalán nem lesz könnyű. Az ellenfél nem feltartott kézzel fog érkezni. Nagyon egyszerű a dolog: ha jól játszunk, nyerni fogunk, ha nem játszunk jól, akkor valószínűleg nem. A dolgunkat Tóth Ádám betegsége is megnehezíti a dolgunkat, ő vélhetően nem tud pályára lépni. A holnapi nap az akaratról és a hozzáállásról fog szólni, de mivel ezzel eddig sem volt probléma, így nehéz meccset, de győzelmet várok."

Mathias Zollner így vélekedik a találkozóról:

"Nagyon nehéz meccsre számítok, hiszen az ASE nagyon jó csapat, jól játszi mostanában, nem véletlenül állnak ilyen jól a magyar bajnokságban is. Nagyon jó meccset játszottunk a Kolozsvár ellen, azonban most nehezebb dolgunk lesz, egyrészt azért, mert idegenben fogunk pályára lépni, másrészt pedig azért, mert az ellenfelet tapasztalt és jó játékosok alkotják. Nagyon fontos lesz, hogy az előző meccsünkhöz hasonlóan most is koncentráljunk a lepattanókra, és megakadályozzuk, hogy második esélyből szerezzen kosarakat az ellenfél."