Fájó vereség a harmadik mérkőzésen

2012.04.20, 20:26 Kosárlabda


92:88-ra győzött a Körmend az Atomerőmű SE ellen a felsőházi rájátszás negyeddöntőjének harmadik mérkőzésén. A három győzelemig tartó párharc állása 2:1 a Körmend javára.

Két hazai tripla után máris talpon volt a vasi szurkolótábor, így kezdődött a Körmend- Atomerőmű SE negyeddöntőjének harmadik felvonása. Az ASE Nick Williams pontjaival került közelebb, de pár egységgel továbbra is a vendéglátó tartott előrébb. A folytatásban is Nick tartotta a lelket a piros kékekben, míg a piros feketéknél többen is jól céloztak. Az etap végére aztán Vojvoda pontjaival ismét lőtávolon belül maradt az Atom, a különbség 4 volt közte oda.

A második etapban Morgen és Frost is éledezett, így továbbra is ott loholt ellenfelén az ASE. Bár a vezetést nem sikerült átvenni, a négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes riválisára tapadt. Az ex-paksi Mike English azonban tarthatatlan volt odaát, így a nagyszünetben 45:39 volt az állás. A térfélcserét követően 2+1-es akciókkal 12 egység tátongott a csapatok között, de a Gutierrez legények küzdöttek a körmendi arénában.

Kovács Ákos, Kámán és Tóth Ádám kosaraival lassan ledolgozta hátrányát a Duna parti egylet, sőt a 28. percben Vojvoda büntetőjével már a látogatóknál volt az előny. A záró negyedre 67:67-tel vonultak a felek. Melyben sokáig fej- fej mellett haladtak az együttesek, de Németh és Townes révén robbantott a Körmend. 80:73-nál eldőlni látszott a csata, de a végjátékban Kovács Ákos hárompontosával ismét csak duplányi volt a különbség. Végül a győzelmet, és a hosszabbítást sem sikerült kiharcolnia a jól küzdő Atomosoknak, a végeredményt Bell állította be. Fortress Körmend- Atomerőmű SE 92:88.

A következő mérkőzést április 23.-án hétfőn Pakson rendezik. A találkozó 18 órakor kezdődik a Gesztenyés úti sportcsarnokban, melyet a Paksi Kistérségi Televízióban kedden 17.30-tól felvételről láthatnak.

 

 

Fortress Lami-Véd Körmend - Atomerőmű SE
92-88
(24-20, 21-19, 22-28, 25-21)
Körmend, Városi sportcsarnok,
1750 néző
V.: dr. Vígh P., Györffy P. A., Farkas G. (Faidt)

Körmend: Ruják -, Németh 20/6, English 23/6, Bell 24/3, Townes 15 Cs.: Fodor G. -, Ferencz 3/3, Eilingsfeld 6/3, Mladenovics 2.

ASE: Kovács Ák. 12/3, N. Williams 15/3, Vojvoda 12/3, Kámán 10/3, Frost 8 Cs.: L. Williams 14/3, Körtélyesi 3/3, Morgen 8/6, Tóth Á. 6.

Kipontozódott: Morgen (34.), N. Williams (40.)./p[] [p]A három győzelemig tartó párharc állása: Körmend - ASE 2-1.

Zoran Martic: Nagyon, nagyon nehéz meccsen vagyunk túl. Hiába szereztünk 12 pontos előnyt a második félidőben, nem tudtuk tartani azt. A védekezéssel ezzel együtt elégedett voltam.

Enrique Gutierrez Garcia: Ismét egy jó meccset játszottunk. A Körmend ma megérdemelten nyert, hiszen a kritikus pillanatokban jobban tudtak koncentrálni, mint mi. Amikor ugyanis lett volna lehetőségünk megtörni őket sorra hibáztunk.