Ezúttal Szolnokon vizitálunk

2016.11.18, 20:39 Kosárlabda
Teljes létszámban utazunk a bajnok otthonába, ahol megpróbáljuk meglovagolni a Vasas elleni siker teremtette jó hangulatot.

 

NB1 - Alapszakasz, 8. forduló
Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE
2016.11.19. 18:00
Szolnok
V: Cziffra Cs., Szabó G., Pozsonyi L.

Várható kezdőcsapatok:

Olaj: Kinney - Vojvoda - Barnies - Borisov - Wright

ASE: Hill - Medve - Samenas - Gilbert - Tiby

Legutóbb a Vasas ellen végre megtört a négy mérkőzésen át tartó vereségsorozatunk, okos és érett játékot bemutatva fektettük két vállra ellenfelünket. A találkozó során egy perci kétséget nem hagytunk afelől, hogy a kettő közül melyik a jobb csapat, ráadásul a tévéközvetítésnek köszönhetően mindezt ország-világ előtt sikerült végrehajtani. Persze elszállni nem szabad a sikertől, hiszen ez mégsem egy élcsapat elleni győzelem volt, hanem az ugyanolyan mérleggel álló fővárosiak hajtottak fejet, de azért örülni és a egy kicsit pozitívabban látni a dolgokat talán mégis ér. Öröm volt nézni, ahogy járt a labda kézről-kézre, ahogy a játékosaink keresték a passz lehetőségét és a még tisztább dobóhelyzetben lévő társakat. A 26 kiosztott gólpassz megsüvegelendő, ennyivel nem is szoktak mérkőzést veszíteni a hozni pontvadászatban, mindehhez ráadásul még jó védekezés és minimális számú eladott labda társult, mondhatni a kosárlabda szinte minden szegmensében előre tudtunk lépni.

Hogy ez Gilbert érkezésének tudható be, vagy edzőnk munkája érett be, esetileg - ne adj Isten - csak fellángolás volt, azt még nem tudni, remélhetőleg az első kettő közül valamelyikben rejlik a magyarázat. Mindenesetre bármi is az igazság, a győzelem jót tett a lelkeknek, a játékosokról talán lekerült a vereségsorozat jelentette tehet. A honi szinte klasszisok sorát felvonultató Szolnok ellen semmiképp nem lesz egyszerű dolgunk, sőt, ám hogy mindent meg fogunk tenni, abban biztosak lehetünk. Hogy ez mire lesz elég, az majd kiderül, de ha az egy héttel ezelőtti játék az akkor látott jó dobóformával párosul, akkor bármi lehet.

Stojan Ivkovic: Ott voltam legutóbb Pakson, a helyszínről néztem meg következő ellenfelünk Vasas elleni bajnokiját. Nekünk a keddi BL-meccsünk után két napunk volt felkészülni, igyekeztünk ezt az időt maximálisan kihasználni, megtettünk mindent, amit tudtunk. Mint minden meccsünkön, most is a győzelem élvezi a prioritást, minden rendben van, és készülünk 100 %-kal.

Gediminas Petrauskas: Mint minden meccsen, most is azt várom el saját csapatomtól, hogy nagyot harcoljon. Úgy gondolom, jól sikerült a felkészülésünk, pozitív hét van mögöttünk. Jó a hangulat a csapaton belül, jót tett a játékosok önbizalmának, hogy legutóbb magabiztosan vertük a Vasast. Szeretnénk jó eredményt elérni Szolnokon is, de tudjuk jól, hogy ez nehéz lesz. Az Olaj elveszítette legutóbbi BL-meccsét, hazai pályán biztosan javítani akar, és visszatérni ismét a győztes szériához. Vojvoda az egyik kulcsjátékosuk, szinte minden meccsen nagyon ponterős, de rajta kívül is sok veszélyes játékosa van a bajnoknak. Elég komplett csapatról van szó, erősek a magasembereik is. Nehéz lesz megállítani őket, mert nem lehet csak egy dologból felkészülni ellenük, sok mindenre kell figyelni. Az egyik legfontosabb, hogy jól kezdjünk, a rajton nagyon sok múlhat.

Kép: bb1.hu


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%