Első helyen végeztünk!

2020.09.21, 16:44 Kosárlabda
A VIII. Morgen Ferdinánd Emléktorna képzeletbeli dobogójának legfelső fokára állhatott a csapatunk.

Kaposvári KK – Atomerőmű SE
64 – 109
(23-31, 11-37, 14-23, 16-18)

A vasárnapi mérkőzésünket a Kovács. Capers, Valerio-Bodon, Jackson, Lóránt ötössel kezdtük. Az ASE első 6 pontját Lóránt Péter szerezte, a Kaposvár azonban remekül kezdett a vonalon túlról és hamar átvette a vezetést. (13-6) Gulyás, Jackson és Valerio-Bodon kosaraival hamar ledolgoztuk a hátrányunkat és a negyed közepére kiegyenlítettünk. Az első időkérést Dzunic mester kérte ki, miután CJ hatalmasat zsákolt és a Kaposvár ismét átvette a vezetést. (20-18) A negyed végére azonban már mi diktáltuk az iramot, Eilingsfeld Jani kétszer is eredményes volt kintről és a büntetőit is sikeresen értékesítette, majd a negyed utolsó percében Valerio-Bodon Vincent remekelt, ezzel 8 pontos előnyre tettünk szert. (23-31)

Eilingsfeld Jani pontjaival indult a második etap, a tavalyi szezont sérülés miatt kihagyni kényszerülő 7-es mezszámú válogatott játékosunk már 10 pontnál járt a negyed elején. Jani mellett Kovács Ákos és Valerio-Bodon Vincent is remekelt, utóbbi nem csak a palánk alatt, de a vonalon túlról is veszélyes volt a Kaposvárra. 15-0-ás rohammal kezdtünk, a kaposváriak 4 perc kosárcsend után találtak be először, ez jól mutatja azt, hogy az offenzíváink mellett a védekezésünk is rendben volt. (25-46) Elképesztő játékot mutattunk a negyed hátralevő részében is, Velkey remekül szállt be a kispadról, 4/3-as triplamutatót produkált, csapat szinten pedig 13 kinti próbálkozásból kilencet értékesítettünk. Összességében 78,1 %-kal értékesítettük a mezőnykosarakat. Lóránt Peti még két büntetőt bedobott a negyed végén, így 34-68-as állással vonultunk az öltözőbe.

A félidő után a Kovács-Capers-Velkey-Kis-Kalmár ötössel kezdtünk, ezt a negyedet is végig uraltuk, az utolsó 10 percre 48-91-es állással fordultunk.

Csapatunk a negyedik negyedben is tartani tudta a különbséget, könnyen győztük le a Kaposvár együttesét, ezzel elsők lettünk a VIII. Morgen Ferdinánd Emléktornán. (64-109)