Elkezdődött a Városi Bajnokság 2016/2017-es szezonja

2016.11.02, 18:30 Kosárlabda
Az elmúlt két hétben már le is zajlott a Paksi Városi Bajnokság első két fordulója. A Face Kings magabiztosan kezdett, míg a Street Boys és az Alibi KC győzelem nélkül tudta le az első két mérkőzést.  

 

Idén 8 csapattal kezdődtek meg a küzdelmek a bajnokságban, ami az elmúlt évekhez képest szerényebb létszám, hiszen rendre 10-12 csapat indult évről évre. Azonban a csökkenés talán erősödést is hozhat, hiszen a két távol maradó csapat (Nyenyekek és Vak Baglyok) játékosai szétoszlottak a többi társulat között, így erősítve őket.

Az első mérkőzésen a Jan Pavlik vezérelte Old Boys magabiztos, 43-32 arányú győzelmet aratott a Puszta 5 City ellen, és úgy látszik idén is csak a sérüléseken fog múlni, hogy valaki meg tudja-e állítani őket. Viszont a tavalyi bajnok, az Alibi KC már koránt sem kezdett ilyen meggyőzően, hiszen rögtön az első mérkőzésen 47-63-as vereséget szenvedtek az ASE Kadettől, majd a következő fordulóban a Face Kingstől gyűjtöttek be egy 21 pontos zakót.

A tavalyi második Face ezzel ellentétben idén is magabiztosnak tűnik, a Street Boys és a már említett Alibi elleni sikerükkel rögtön az élre ugrottak.

Lássuk mi is történt még a két hét alatt:

A Zóna-kosár 30 pontos sikerrel kezdett az Ultrák ellen (62-32), majd a City ellen egy majdnem ugyanekkora, 24 pontos verségbe szaladtak bele. Az Ultrák viszont nem törtek össze a rossz rajt után és a Street Boys elleni meglepetésgyőzelemmel folytatták szezonjukat.

 

Alapszakasz, 1-2. forduló:

Old Boys – Puszta 5 City 43-32

Alibi KC – ASE Kadett 47-63

Zóna-kosár – Ultra Violák 62-32

Street Boys – Face Kings 34-47

 

Ultra Violák – Street Boys 39-29

Puszta 5 City – Zóna-kosár 70-46

Face Kings – Alibi KC 56-35