Egy lépéssel közelebb kerültünk a célunkhoz

2022.05.07, 19:14 Kosárlabda
Hazai pályán arattunk fölényes győzelmet a PVSK ellen.

Atomerőmű SE – Pécsi-VSK Veolia
95 – 77
(27-14, 22-25, 26-21, 20-17)

Martynas Pacevicius ütötte el a labdát a feldobásnál, de a támadásból nem született kosár. A másik oldalon a vendégek is hibáztak, idegesen, kapkodva kezdett mindkét csapat, majd a mérkőzés első találatát Mislav Brzoja szerezte egy hárompontosból, majd Ken Brown is eredményes volt a vonal mögül. Eilingsfeld ziccere következett, egyelőre a Pécs nem találta az ellenszert a támadásainkra, végül 3 percnyi vendég kosárcsend után Donaldson talált be. Óriási nyomást gyakoroltunk a vendégekre, Eilingsfeld kétszer is eredményes volt, majd Mislav Brzoja is betalált, az előnyünk pedig 12 pontra dúzzadt, ekkor kért időt a PVSK. (15-3) Shaq Keith hárompontosa csont nélkül hullott a gyűrűbe, az előnyünk ekkor már 15 pont volt. Remekül játszottunk, szervezettek voltak a támadásaink és a védekezéseink is, pontosan dobtunk és domináltunk a pályán, a vendégek nem tudtak hozzászólni a mérkőzéshez. Ezt a negyedet 27-14-re nyertük meg.

Könnyű pécsi ziccerrel indult a második etap, Meleg Gergő hármasa is jó volt, erre Kovács Ákos válasza érkezett a túloldalon. Feljavult a vendégek játéka, pontosabban dobtak, keményebben védekeztek, ennek az eredménye az lett, hogy öt pontra zárkóztak fel, ekkor kért időt Jan Pavlík mester. A technikai megbeszélés után Martynas Pacevicius ziccere volt pontos. Frank Áron is betalált a vonal mögül, erre Bíró Olivér válaszolt, remek párharc kezdett kibontakozódni. Háromperccel a félidő előtt Shaquille Keith faulttal együtt szerzett két pontot, a következő offenzívánknál ismét a kanadai neve mellé jegyezhettünk két pontot, erre gyors pécsi válasz érkezett Donaldson jóvoltából. (47-38) Végüla félidőre 10 pontos előnnyel mehettünk: 49-39

Eladott labdával indult a második félidő, ezt jó védekezéssel tudtuk korrigálni, majd Brown pontjai érkeztek. Folytattuk a remek játékot, a harmadik negyed elején is mi diktáltuk az iramot, a PVSK próbálkozott, a 14-15 pontos előnyünket tartani tudtuk. Négy játékosunk is 10 pont felett volt már a harmadik etap derekán, Taylor floaterével 71-56 volt az állás, végül az utolsó etapra 75-60-as állással fordulhattunk.

A záró felvonás fizikális játékot hozott, volt adok-kapok mindkét oldalon, de a lendületünket nem tudták megtörni a vendégek. A negyed felénél Brown óriási gólpassza után Brzoja volt eredményes, ezzel már 20 pont volt az előnyünk, eldőlni látszott a mérkőzés. Kis Raul hárompontosa után Taylor szerzett labdát, majd látványosan zsákolta be a játékszert a gyűrűbe, ezt ismét egy labdaszerzés követett, majd a gyorsindításból Brzoja is eredményes volt. Teljesen szétesett a Pécs. Az utolsó percre csak fiatal magyarok voltak csapatunknál a pályán, végül a mérkőzést 95-77-re nyertük meg, szerdán Pécsen tehetünk pontot a párharc végére.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%