Egy hónapon belül harmadszor

2011.02.11, 08:48 Kosárlabda
   

 

Egy hónapon belül harmadszor találkozik egymással az Atomerőmű SE és a Factum Sport Debrecen kosárlabda csapata. Sőt, ha alapszakasz november 13.-i mérkőzését is figyelembe vessük akkor negyedszer. A 2010-es meccsen közel voltak egymáshoz a felek, de akkor is az ASE győzött, míg a két Magyar Kupa összecsapáson előbb 31, majd 25 ponttal volt jobb Horváth Imre együttese a hajdúságiaknál. A Civis város egyleténél a Salgótarján elleni fiaskó vízválasztónak bizonyult, a klub vezetése megelégelte a sorozatos vereségeket és elküldte a vezetőedzőt Ráthonyi Tamást. Az új tréner a finn Mika Turunen lett, aki kisebb-nagyobb megszakításokkal 20 éven át volt a Lappeenranta edzője. Eredményei kétszeres bajnok (2005, 2006) és négyszeres kupagyőztes (2005, 2006, 2007, 2008) hazájában. A Factum hívei némi fenntartással kezelik a külföldi edző érkezését, de a szakvezetés mindenképp frissíteni akart. A hétvégi vendégjátékosok közül a légiósokra érdemes figyelni, Mekongo, Langford és Singletary mind jó kosaras, a magyarok közül Mondzinger tehetsége emelkedik ki. Az ASE két „televíziós” vereséget –Albacomp, Körmend- követően fogadja a Debrecent, a javítási lehetőség tehát máris megadatik. Az Atom mellett az erősebb játékosállomány és a korábbi győzelmek szólnak, a papírforma mindenképp hazai sikert jósol. Az Atomerőmű SE- Factum Sport Debrecen összecsapás 2011. február 12.-én szombaton 18 órakor kezdődik, melyet a Paksi Kistérségi Televízióban vasárnap és hétfőn 17.30-tól felvételről láthatnak.

 

 

korábban egymás ellen:

10.01.23

 

Atomerőmű SE - Debreceni Egyetem KE
79-73
(17-18, 18-12, 25-18, 19-25)

Paks, 800 néző. V: Pálla Z., Farkas G., Söjtöry T.

Atomerőmű SE: Horváth Á. 7/3, Clark I. 9, English M. 5, Kiss Zs. 12/12, Gulyás R. 15, Cserék: Körtélyesi G. -, Morgen F. -, Medve M. 7/3, Dill A. 12, Kovács Á. 12/3, Edző: Braniszlav Dzunics

Debrecen: Kaluha Cs. -, Cziczás L. 9/9, Savic B. 15/3, Takács D. 10, Nuhanovic S. 14,Cserék: Erdei Á. 3/3, Balogh A. 3/3, Boldizsár F. 19/6,. Edző: Fodor Péter

A Factum Sport Debrecen kerete:

5 Kádár Tamás

1991.07.16.

172 cm

1-2

6 Pék Dávid

1992.01.18.

194 cm

1-2

7 Langford Kevin

1985.12.21.

204 cm

4-5

8 Varga Ádám

1992.01.11.

190 cm

2-3

9 Mondzinger Márk

1990.07.04.

200 cm

3-4

12 Balogh András

1990.07.23.

193 cm

1-3

13 Lajsz Gergely

1992.01.10.

203 cm

4-5

15 Kovács Imre

1883.06.04.

201 cm

4-5

16 Vas Viktor

1989.05.31.

200 cm

4

17 Stekler Simon

1992.11.25.

194 cm

3-4

18 Sinletary Chris

1986.03.06.

194 cm

1-2

Tóth Gábor

1978.01.09.

196 cm

3

Boros Gábor

1982.10.08.

198 cm

1-2

Kóthay László

1990.01.23.

183 cm

1

Mekongo Yves

1987.07.25.

200 cm

4-5

Oláh Donát

1992.08.04.

193 cm

1-2

Edző: Mika Turunen

 

A 20. forduló párosítása:

Kecskemét – Kaposvár                     02.12. 18:00

Falco – NYKK                                  02.12. 18:00

Albacomp – PVSK                            02.12. 18:00

Szolnok – Salgótarján                        02.12. 18:00

Körmend – Szedeák                          02.12. 18:00

ASE – Debrecen                               02.12. 18:00

Sopron - ZTE KK                              02.13. 18:00


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%