DEAC - Atomerőmű SE

2020.10.02, 17:05 Kosárlabda
Magyar Bajnokság - I. forduló

Hosszú szünet után ismét tétmérkőzésen lépünk pályára, megkezdődik a Tippmix Férfi NBI/A csoport 2020/21-es szezonja. Az első fordulóban egy igazi rangadón mérkőzünk meg a DEAC együttesével az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, ahol a labdát 19:30-kor fogják feldobni. A mérkőzést az M4 Sport + (régi Duna World) élőben közvetíti.

Várható kezdő ötösünk:
Capers - Valerio-Bodon - Shepard - Jackson - Lóránt

A tavalyi szezonban, mielőtt a pandémi közbeszólt volna csapatunk a harmadik, ellenfelünk a negyedik helyen állt, ráadásul Tóth Ádámék 5 meccses nyerő széria után voltak kénytelenek felakasztani a mezeket az öltözőben. Október 25-én mérkőztünk meg a 2019/20-as szezonban először a Hajdú-Bihar megyei gárdával, akkor idegenben egy egylabdás meccsen 75-76 arányban sikerült nyernünk Borisovék ellen. Nick Faust 30, Shannon Evans 27 pontot szórt azon a mérkőzésen.

A következő "randevúnkat" már hazai pályán töltöttük el, február 1-jén az egylabdás meccset megbosszúlta Kovács Adrián csapata és egy ponttal nyertek az ASE Csarnokban Moody és Tóth Ádám remek teljesítményének köszönhetően.

A debreceni csapatot már tavaly is bajnokesélyesnek kiáltották ki, Kovács Adriánéknak a felkészülési időszak alatt sikerült egyben tartaniuk a keret magját, illetve a friss érkezők is könnyen beilleszkedtek a mester rendszerébe, így egészen biztosan egy izgalmas meccs elé nézünk.

 

 

Vezetőedzőnket, Dzunic Branislavot kérdeztük az elkövetkezendő szezonról és a mérkőzésről:

"Kicsit korábban el tudtuk kezdeni a felkészülést a 2020/21-es szezonra, azonban mint minden előszezonban, idén is akadtak nehézségek, amiket meg kellett oldanunk, természetesen itt a sérülésekre gondolok.  Jelen pillanatban Ian Baker, akiről azt gondoltunk, hogy első számú irányítónk lesz a rehabilitáció fázisában van, nemrég lekerült a gipsz a kezéről, így bízunk abban, hogy hamarosan visszatérhet a pályára. A másik sérült játékosunk Gulyás Milán, aki szintén nem tud egyelőre mérkőzéseket vállalni, hosszú ideje szenved egy sérüléssel, ami még mindig nem jött rendbe. Úgy gondolom, hogy a fiúk azt hozták a felkészülés alatt, ami várható volt tőlük, keményen dolgoztak, véleményem szerint felkészültek vagyunk. Mindenképpen örülünk, hogy hosszú idő után ismét tétmeccseket játszhatunk, ráadásul egyből egy olyan ellenfél ellen kell megmérkőznünk, akik tavaly is rendkívül jó formában voltak és komoly célokat tűztek kimaguk elé. Egy jó kihívás előtt állunk, ahol meg kell mutatnunk, hogy hol tartunk. Mindenképpen jó hír, hogy Eilingsfeld János újra tétmérkőzésen léphet pályára, teljesen egészséges, jó formában van és rengeteget dolgozott a nyáron, kijelenthetjük, hogy bomba formában van. A másik játékosunk, akit szeretnék kiemelni az Valerio-Bodon Vincent, aki egy kivételes tehetség, magabiztosabban játszik, mint a tavalyi szezonban és azt gondolom, hogy joggal pályázhat idén a legjobb U23-as játékos címére."

Eilingsfeld János is kemény mérkőzésre számít:

 

A következő mérkőzésünk a Falco KC ellen lesz október 7-én, szerdán 18:00-kor az ASE Csarnokban.

GYERÜNK FIÚK, HAJRÁ ASE!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%