Csirke Ferenc az ASE új vezetőedzője

2022.05.30, 12:54 Kosárlabda
Sajtótájékoztató keretén belül mutattuk be a mestert.

Csirke Ferenc veszi át a stafétabotot Jan Pavlíktól a 2022/23-as szezonban. Az újdonsült vezetőedzőnk játékosként 1993-tól 2010-ig volt aktív, majd 2011-től edzőként tevékenykedett először a Kozármisleny együttesénél, majd a PVSK-Panthers és a PEAC-Pécs csapatánál, 2016-tól pedig a 3x3-as férfi kosárlabda válogatott szövetségi kapitányi posztját is ő tölti be. Játékosként és edzőként is számos sikert élt meg, 2019-ben például az eurobasket.com Év Edzőjének választották.

Ferenc nem egyedül érkezik az Atomvárosba, másodedzőjével hosszú évek óta sikeresen együtt dolgoznak, így Szentendrei Áron is a mesterrel tart Paksra.

Gulyás Róbertet, az Atomerőmű SE szakosztályelnökét kérdeztük a változásokról és a jövő évi koncepcióról:

Hogyan jött képbe az új vezetőedzőnk?
"Már szezon közben megfogalmazódott a gondolat a fejemben, hogy hazai edzőt kellene találnunk, mert véleményem szerint a külföldi szakemberek többsége csak rövidtávon gondolkodik, kevés az olyan, aki a klub hosszútávú érdekeit is figyelembe veszi. Csirke Ferit játékos kora óta ismerem, edzői munkásságát is figyelemmel követtem, akkor is, amikor nem voltam a kosárlabda közelében. Olyan szakembernek gondolom, aki tud azonosulni az ASE filozófiájával és reményeim szerint hosszútávú megoldást jelent az edzői posztra."

Milyen változások történtek még az edzői stábot illetően?
"A vezetőedző személye mellett a másodedzői pozíciót is új szakember fogja betölteni, Szentendrei Áronnal Csirke Ferenc már régóta együtt dolgozik. Jan Pavlík B csoportos csapatunk, az Atomerőmű KSE Bonyhád vezetőedzője lesz."

Milyen koncepció szerint fog elkezdődni a munka?
"Szeretnénk a már meglévő játékosaink mellé olyan légiósokat igazolni, akik nem csak játéktudásban, hanem emberileg is példaképek lehetnek. Próbálunk fiatal játékosokat szerződtetni, ami nem egyszerű, hiszen a piac nagyon szűk. Remélem, hogy az A csoportos csapat mellett lévő B csoportos gárdánk csábító lehet számukra."

Mik a hosszú- és rövidtávú tervek?
"Hosszútávon szeretnénk visszatérni a magyar kosárlabdázás élvonalába, de tisztában kell lennünk a lehetőségeinkkel éppen ezért fokozatosan egyre nagyobb célokat fogunk kitűzni magunk elé. Rövidtávon a következő szezonban szeretnénk bekerülni a rájátszásba, amiről azt gondolom, hogy megfelelő szakmai munkával és jó légióskiválasztással minden esélyünk meg lehet."

A játékosok kiválasztásai milyen szempontok alapján fognak történni?
"Első sorban olyan játékosokat szeretnénk igazolni, akik illeszkednek az edzői filozófiába és a már meglévő magyar játékosainkkal kiegészülve nagy betűs CSAPATOT tudnak alkotni."

A sajtótájékoztató itt érhető el:

 



ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%