Bravúrközelben az Ultrák

2013.02.18, 15:59 Kosárlabda


 

Váratlanul nehéz meccsen nyert a Judo. A Street Boys, és a Face Kings is simán diadalmaskodott. Az Old Boys-t a második helyezett ellen sem hibázott. Városi Bajnokság alapszakasz, tavaszi 6. forduló:

Ultra Violák – Judoplasztika
48-49

Kiélezett küzdelmet hozott a játékhét első találkozója. Az Ultrák már az első negyedben magukhoz ragadták a kezdeményezést, és 5 ponttal elléptek ellenfelüktől. A lassan ébredő Judo csak a negyed végére tudott felzárkózni (14-14). A lendületbe jövő „vendégek” a folytatásban átvették az irányítást, de nagyobb előnyt nem tudtak kiharcolni.

A térfélcsere sem hozott igazán változást, tovább folytatódott a küzdelem. A Judo próbálta tartani pár pontos előnyét, a „hazaiak” viszont nem adták fel, és végig ellenfelük nyomában loholtak. A 4. negyed elején, 39-39-nél robbantott a Judoplasztika, és ezen a mérkőzésen komolynak mondható, 6 pontos előnyt harcolt ki. Ekkor eldőlni látszott a párharc, de az Ultrák továbbra sem adták fel, és egy utolsó nagy rohammal 1 pontra zárkóztak az utolsó pillanatokra. A végső támadást is a „vendéglátók” vezethették, de a Judo rutinosan kihasználta, hogy faultolhatott még így már nem maradt esély a fordításra. Az utolsó rádobott tripla ugyan a kosárban landolt, de ez már érvénytelen volt, így elmaradt a bravúr!


 

Street Boys – Vak Baglyok
57-41

A hétfő este második mérkőzése sem hozott meglepetést. A Street Boys már az első negyedben elhúzott ellenfelétől, és a folytatásban is magabiztosan játszva, növelte előnyét. Bár az utolsó játékrészben magára talált a Vak Baglyok, az eddigre felgyűlt 26 pontos hátrányt már nem tudták ledolgozni.


 

Ankle City – Face Kings
42-64

Csupán másfél negyedig tudott ellenfele nyomában maradni a City, ekkorra azonban belelendültek a Fece Kings-es fiúk, és elléptek riválisuktól. A folytatás sem hozott változást, a Kings magabiztos játékkal, tovább növelte előnyét, és megnyerte az összecsapást.


 

Alibi KC – Old Boys
67-78

A hét rangadóján, a tabella első két helyezettjének csatáját hozta.

Az Old Boys kezdett jobban, már az első negyedben sikerült kisebb előnyt összegyűjtenie, amit a második 10 percben sikerült tovább növelni. Kapcsolt azonban az Alibi és egy 9-0-s rohammal sikerült is kiegyenlítenie, de a félidő vége is a „Boys”-é lett (29-33).

A fordulás után újra a „vendégek” percei következtek, de ezúttal sem tudtak 9 pontnál jobban meglógni a makacsul küzdő Alibitől. Az „áttörésre” egészen az utolsó etapig kellett várni, amikor már az első percekben sikerült 10 pont fölé jutni. Innentől gyakorlatilag felváltva hulltak a kosarak, az eredmény viszont már nem változott jelentősen, így az Old Boys újból nyerni tudott.


 

A hét legponterősebb játékosa, az Alibi-s Somodi Csaba lett (30/6), de ez a nagyszerű teljesítmény sem volt elég csapata győzelméhez.

 

A mérkőzések statisztikáit megtaláljátok a kosarlabda.ase.hu/varosi-bajnoksag/program címen!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%