Az idei év első bajnokija

2012.01.06, 07:54 Kosárlabda


2012 első bajnoki mérkőzését Szegeden játssza az Atomerőmű SE kosárlabda csapata. Az „egyetemisták” 13 fordulót követően 5 győzelemmel és 8 vereséggel a tabella 9. helyén állnak. Hazai mérlegük eddig felemásra sikeredett, mivel pályaválasztóként a Jászberényt, a Kecskemétet és a Sopront ugyan legyőzték, de az Albacomptól, a Szolnoktól és a Pécstől kikaptak. Az ex-paksi tréner Fodor Péter masszív gárdát faragott a Tisza partján, játékosai közül Ivosev és Levy a pont, az IBM, a lepattanó, a gólpassz és a blokkolási listán is előkelő helyen szerepel, mellettük Dukic és Drahos nevével találkozhatunk még az említett kategóriákban. Ne feledkezzünk meg azonban Kiss Zsoltról sem, hiszen a korábban hét szezont piros kékben „szolgáló” bedobó a triplavonalon túlról még mindig életveszélyes. Ami az Atomosokat illeti a sérüléséből visszatérő Nailon a szakmai stáb szerint még mindig nem teljesen egészséges, így játéka kérdéses a Szeged ellen. Cole viszont már távozott a négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes kötelékéből, így Völgyi Péter együttese minden bizonnyal kétlégióssal lép pályára az idegenbeli mérkőzésen. Az ASE a két ünnep között sem pihent, folyamatos tréningekkel készültek a 2012-es esztendőre. Azzal azonban mindenki egyetért, hogy az új év első meccse pedig rendkívül fontos, mivel a jó rajt megalapozhatja a további találkozók kimenetelét. A Naturex-SZTE- Szedeák- Atomerőmű SE összecsapás január 7.-én szombaton 19.15 -kor kezdődik, melyet a Paksi Kistérségi Televízióban vasárnap és hétfőn 17.30-tól felvételről láthatnak.

Korábban egymás ellen:

2010.12.29.

 

Dél-Konstruk SZTE-Szedeák - Atomerőmű SE
76-72
(23-24, 22-15, 17-16, 14-17)
Szeged, 1400 néző. V: Pálla, Bognár T., Király L.

 

Szeged: Drahos 7, RUBIN 23/3, KISS ZS. 11/6, DUKICS 14/3, MCKENZIE 16. Cs: Tanács 5/3, Nyilas, Vida.
Edző: Fodor Péter

 

Atomerőmű SE: Kovács Á. 5, Hodges 9/3, PAVLIK 20/12, Johnson 10/6, SALES 26/3. Cs: Morgen, Tóth P. 2, Faragó.  
Edző: Horváth Imre

 

A Naturtex-SZTE-Szedeák kerete:

6 Tanács Attila 1982.03.16. 200 cm 4-5
8 Vida Máté 1986.10.21. 191 cm 1-2
9 Jonathan Levy 1982.11.15. 193 cm 2
10 Kiss Zsolt 1979.04.05. 192 cm 2-3
11 Molnár Miklós 1985.09.07. 195 cm 2-3
14 Mészáros János 1989.02.16. 202 cm 5
15 Drahos Gábor 1979.08.16. 185 cm 1-2
16 Nebojsa Dukics 1988.05.11. 207 cm 4-5
20 Varga Ádám 1990.12.13. 195 cm 2
21 Hájer Ádám 1991.05.01. 195 cm 2-3

Farkas Attila 1987.05.26. 208 cm 5
Tomislav Ivosev 204 cm 3-4
Vezetőedző: Fodor Péter

A 14. forduló párosítása:

Jászberény - Szolnok 88:89
Debrecen - Albacomp 01.07. 18:00
NYKK - Kecskemét 01.07. 18:00
PVSK - Falco 01.07. 18:00
Sopron - ZTE 01.07. 18:00
Szeged - ASE 01.07. 19:15
Kaposvár - Körmend 01.08. 18:45

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%