Az első siker begyűjtése a cél

2016.10.11, 17:32 Kosárlabda
Sopronban egy hajszálon múlott siker, de ez csak még eltökéltebbé tette a fiúkat, hazai pályán egyértelműen a győzelem a cél.

 

NB1 - Alapszakasz, 2. forduló
Atomerőmű SE - MAFC
2016.10.12. 18:00
Paks, ASE Sportcsarnok
V: Kapitány G., Söjtöry T., Radnóti M. (Várhalmi Zs.)

Várható kezdőcsapatok:

ASE: Kovács - Samenas - Forte - Tiby - Watkins.

MAFC: Smith - Lakits - Kovács - Sihota - Poscic

A bajnokság nyitányán - talán az előzetes várakozásokkal kissé ellentétben - az utolsó másodpercig partiban voltunk a Sopron otthonában, sőt. A meccsen azonnal magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és több játékosunk kiváló teljesítményére építve szinte végig vezettünk. Öröm volt látni a 20 pontig és 19 pattanóig jutó Watkins hihetetlen munkabírását és agresszivitását, vagy Kovács Ákos agilis játékát, aki a nehéz pillanatokban is a hátára tudta venni a csapatot. Sajnos a meccset végül nem sikerült megnyerni, de szégyenkezésre nincs okunk, megmutattuk, hogy igenis számolni kell velünk idén is.

Ami a MAFC elleni mérkőzést illeti, nyilvánvalóan nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen három jó és egyben jól ismert légiós, Smith, Sihota és Poscic mellett több magyar szinten használható magyar (Misek, Lakits, Kovács) is akad a keretükben, akik minden meccsen hozzá tudnak tenni a fővárosiak teljesítményéhez. Leírni tehát egyáltalán nem lehet, és nem is szabad ellenfelünket, de ha csapatunk célja a tabella első fele, akkor ezt a győzelmet be is kell gyűjteni. Ehhez - ahogy annak a roppan emocionális litván mesterünk minden fronton hangot is ad - minden szurkolóra, minden torokra szükség lesz, hogy aztán a közönség támogatására építve a fiúk minden energiát mozgósítani tudjanak, és első perctől az utolsóig bírják azt a megalkuvást nem tűrő, agresszív játékot, amit elvár tőlük a szakvezetés.

Mindent bele!

A két edző gondolatai a bb1.hu-n:

Gediminas Petrauskas: Van néhány dolog, amin változtatni kell az első meccshez képest. Védekezésben és támadásban is voltak javításra szoruló hibák. Ezeket természetesen kielemeztük, és azon leszünk, hogy eredményesebb játékot produkáljunk, ami legfőképpen azért is lesz fontos, mert hazai közönség előtt lépünk pályára. Egyáltalán nem indulhatunk ki abból, hogy az előző szezonban a MAFC a tabella hátsó részén végzett, hiszen náluk is több változás történt a nyáron. Szurkolóink előtt azonban mindenképpen azon leszünk, hogy egy jó játékot mutassunk be, és győzzünk. Bízom benne, hogy sokan kilátogatnak a meccsre, és szurkolni fognak a csapatnak. Komolyabb sérülésről ezúttal sem tudok beszámolni, mindenki készen áll a holnapi meccsre.

Garai Péter: A bemutatkozásunk felemásra sikerült, rengeteg javítanivalónk van. A győzelem sajnos elmaradt, ami mentálisan nagyon hiányzik most a csapatnak. A Paksnak van 3-4 kulcsjátékosa, igazán azonban Watkins játékára kell nagyon figyelnünk, támadásban és védekezésben is nagyon jó lepattanózó. Mellette Kovács Ákos szereplését tartom kulcsfontosságúnak, de összességében is erős játékosállománnyal rendelkezik a Paks. Mi próbáljuk majd a saját játékunkat játszani, és meglepetést okozni. Az élcsapatok elleni idegenbeli mérkőzések számunkra egy felkészülést jelentenek egy olyan következő meccsre, ahol nagyobb esélyünk van, de természetesen nem feltett kézzel megyünk Paksra. Misek javulgat a sérüléséből, sajnos még nem tudjuk teljes mértékben használni, illetve egy kisebb megfázás hullám is elért minket. Jelenleg is van betegünk, de bízom benne, hogy holnapra mindenki bevethető lesz.

Kép: bb1.hu


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%