Az Alibi megállította a City-t

2014.04.02, 14:03 Kosárlabda
 A vereség ellenére is megőrizte első helyét a listavezető.

Puszta 5 City – Alibi KC 47-59

A játékhét rangadóján, az eddig megállíthatatlanul menetelő City találkozott az Alibivel.
Az Alibi már az első negyedben magához ragadta a kezdeményezést, de a City ekkor még fordítani tudott. A szoros állás egészen a második etap derekáig tartott, majd az Alibi növelte a „sebességet” és kezdett eltávolodni ellenfelétől, a fordulás után pedig gyorsan 10 pont fölé nőtt a különbség. A harmadik 10 perc inkább a küzdelem jegyében telt, ám a nagy csata, és a kevés pont szintén az Alibinek jött jobban. A záró játékrész már nem változtatott semmin. Bár a City megpróbált mindent a rutinosan és pontosan játszó Alibinek még növelnie is sikerült a vezetését, így megérdemelten nyert, megszakítva ezzel ellenfele 7 mérkőzés óta tartó veretlenségi szériáját.

 



Ultra Violák – Judoplasztika 16-84

Az Ultrák ezúttal még önmagukhoz képest is rosszul játszottak, és az amúgy is sokkal esélyesebb Judoplasztika ezt könyörtelenül kihasználva, hatalmas különbséggel nyert.



Street Boys – Face Kings 48-75

A két együttes legutóbbi összecsapásán a Street Boys diadalmaskodott, ezúttal tehát a visszavágás is hajtotta a Face Kings-t.
Ezúttal is a Boys kezdett jobban, de nem tudták sokáig tartani a vezetést, és a negyed hajrája már a Kings-é lett. A folytatásban sem lazított a „vendég” gárda, és bár a tartalékosan felálló „hazaiak” mindent megtettek, ezúttal nem tudták tartani a lépést ellenfelükkel. A Face Kings végül minden negyedet megnyerve, magabiztosan győzött, és ezzel felzárkózott az éllovas Puszta 5 City csapatára.


A mérkőzések statisztikáját megtaláljátok a kosarlabda.ase.hu/varosi-bajnoksag/program menüpont alatt!

Tabella:


 

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%