Atomerőmű SE - KTE-Duna Aszfalt

2017.10.27, 17:48 Kosárlabda
Kevés pont és kemény védekezés várható a Kecskemét elleni meccsen

NB1 Alapszakasz – 6. forduló
Atomerőmű SE - KTE-Duna Aszfalt
Paks, 2017.10.28. 18.00.
V.: Kapitány G., Török R., Kovács N. (Várhalmi Zs.)

Várható kezdőcsapatok:

ASE: Hinds – Allen – Barnies – Eilingsfeld – Ogunyemi

KTE: Pongó Má. – Thompson – Derasimovic – Dramicanin – Karahodzic

Öt meccs, ebből három idegenben, ezeken pedig három győzelem és két vereség, egész vállalható teljesítmény, akárhonnan is nézzük. Remélhetőleg a folytatás, is hasonló, vagy még ennél is jobb lesz, csapatunk pedig régi nagy híréhez méltón szerepel ismét. Első lépéseként rögtön itt is van a Kecskemét elleni csata, amely minden bizonnyal rengeteg mindent tartogat a nézők számára, persze a szép játon kívül, mert arra ezúttal sem sok esély mutatkozik. A lilák évek óta az első osztály egyik, ha nem a legstabilabb védekezést bemutató csapata, mely ellen „vért kell …” mindenkinek, ha nyerni akar. A Pongó testvérek, Wittmann, Derasimovic, Karahodzic és a többiek mind klasszikus szerb iskolát képviselik, keményen játszva, folyamatosan faulthatáron védekezve igyekeznek elvenni az ellenfél kedvét nem csak a játéktól, de még az élettől is.

Erre fel kell készülnünk, tudatában kell lennünk, hogy itt most nem „kisasszony-kosárlabda” lesz, itt bizony olykor csontzenére fogják ropni a felek. De ha minden igaz,, a csapat ebben a szellemmben készült a héten, és ahogy Cizmic mester elmondta, az első pillanattól beleállunk a harcba, keményen odatesszük és nem hagyjuk elbizonytalanítani magunkat. Csapatunkból sajnos továbbra is hiányzik egy légiós, még mindig nem sikerült megtalálni az igazit, aki tökéletesen illene egyre jobban működő gépezetünkbe. A kérdés egyre inkább kezd égető lenni, látszik, hogy magasember-állományunk erősítésre szorul, mert az egy dolog, hogy a parádés formában kosarazó Eilingsfeld Johnny vezérletével álljuk a sarat, de hosszú távon ez nem életbiztosítás. A szakvezetés minden esetre teljes gőzzel dolgozik a kérdésen, de addig is koncentráljunk magunkra, és főleg a Kecskemét legyőzésére!  Ahogy azt múlt héten Szolnokon is megmutattuk, képességeink és hozzáállásunk alapján még a legjobbakkal  is partiban tudunk lenni, reélhetőleg ezúttal a győzelmet is bezsebeljük

A két edző így nyilatkozott a bb1.hu portálnak:

Teo Czmic: Mindig a győzelemért lépünk pályára, de ez duplán igaz a hazai mérkőzésekre. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, a száz százalékot fogjuk nyújtani, hogy nyerni tudjunk. Célunk, hogy ott legyünk a Magyar Kupa nyolcasdöntőjén, és ehhez minimum meg kell nyerni a hazai mérkőzéseket. Nehéz játszani a Kecskemét ellen, hiszen Dramicsanint és Thompsont leszámítva évek óta együtt játszanak. Nagyon keményen védekeznek, és az utóbbi időben nagyon szoros meccseket játszottak. Nehéz, fizikális meccsre számítok, de csakis a győzelemre gondolunk. Gulyáson kívül mindenkire számíthatok.

Forray Gábor: Nehéz mérkőzésre számítok. A Paks egy kimondottan jó csapat, és azt gondolom, hogy a hagyományaihoz méltóan szerepel ebben a szezonban. A háttér és a szakmai munka is adott ahhoz, hogy visszakerüljenek a tabella elejére. A paksi csapatban játszik az ország egyik legjobb hátvédpárosa, akik nagyban meghatározzák az együttes játékát. Nagyon jók rendezetlen védelem ellen, úgyhogy nagyon fontos lesz megakadályozni, hogy könnyű gólokat kapjunk. Eilingsfeld János parádés formának örvend, és az Eb-n szerzett pozitív töltet hatványozottan segíti. A csapat motorja, óriási energiákat ad az ASE játékának. Fontos feladat lesz az ő kizárása is a palánk alól, de nem lesz egyszerű, mert kiváló játékos, aki egy másodpercre sem adja fel. Barnies rutinos kosaras, akinek az edző megtalálta a szerepét, hasznos játékos, igazi csapatember. Az amerikai centerük is beleillik ebbe a mozgékony rendszerbe, teljesen megfelelő Cizmic felfogásának. A paksiak védekezésben rendkívül sokat váltanak, tudnak alacsony- illetve magas szerkezetben is védekezni, valamint zónázni is. Komplett csapat, ami Cizmicre nagyon jellemző és tulajdonképpen ugyanazt a stílust játssza Pakson, amit anno Körmenden. Hazai pályán tehát nagyon veszélyes csapat az Atomerőmű, de feltett szándékunk, hogy nyerjünk. Úgy gondolom, hogy van esélyünk egy szoros mérkőzésre, és szerintem szoros meccsen mi nyerni fogunk.

Seth Allen gondolatai a meccsel kapcsolatban:

Kép.: bb1.hu


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%