Kötelező győzelem

2010.11.18, 06:48 Kosárlabda
8. forduló

Az Atomerőmű SE - KONECRANES Salgótarján összecsapással kezdődik a honi élvonalbeli kosárlabda bajnokság 8. játéknapja. A fogadóirodáknál fix 1-es a meccs, mellyel nehéz lenne vitatkozni. A négyszeres bajnok, négyszeres kupagyőztes, a legutóbbi szezon másodikja a találkozó toronymagas esélyese, jelenleg 5 győzelemmel és 2 vereséggel a tabella 5. helyén található. A Salgótarján 0-7-tel áll, legutóbb hazai pályán a Szolnoktól kapott ki. Két játékos nevével találkozhatunk a statisztikákat böngészve odaát. Jarvis a pontlistán első, az IBM rangsorban 16., az „eladott labdások” mezőnyében 11., és legtöbbet játszók sorában 10. Vavra András a védő- és támadólepattanóknál jeleskedik, így értelemszerűen az összesített listán is az első 20-ban található. A piros kékeknél több játékossal találkozhatunk a ranglistákon, így Sales, Pavlik, Johnson, Mészáros, Kovács és Morgen Ferdinánd neve is szerepel a legjobbak közt. A mérkőzés valószínűleg a csapatépítés és a támadó- védő feladatok gyakorlása jegyében zajlik majd, de mint minden meccset ezt sem szabad félvállról venni! A találkozó 2010. november 19.-én pénteken 18 órakor kezdődik a Gesztenyés úti Sportcsarnokban. GYERÜNK FIÚK! CSAK A PIROS KÉK!

Atomerőmű SE - Salgótarjáni KSE
99:56
(23:12, 27:18, 19:19, 30:7)
Paks 900 néző
Játékvezetők: dr. Valovics István, Bognár Tibor, Jakab László


ASE:  Körtélyesi 11/3, HORVÁTH 21/6, Horti 2, KISS 14/12, Mészáros 6/3, cserék: Clark 11/3, English 7, Morgen 2, Medve -, DILL 12/3, Kovács 5, Gulyás 8,

SKSE: Szabó 6/6, Sebők 5/3, Gorski 2, VAVRA 22/9, DAVIS 12/3, cserék: Gál -, Kiss 9/3, Túróczi -, Balikó -,

Mestermérleg:
Dzunic Branislav: - Nehéz ilyenkor bármit is mondani.  Mindenki pályára lépet, és hozzátette a magáét a mérkőzéshez.
Walke Károly: - Nem véletlenül kértük a mérkőzes halasztását. Meglátszott a játékunkon, hogy tartalékosan állunk ki, illetve az ASE nem a mi kategóriánk. Igyekszünk minden olyan mérkőzést megnyerni, amivel esélyünk van a bennmaradást kiharcolnunk. Gratulálok a Paksnak!

A Salgótarján kerete:
 
 4 Gál Krisztián 1989.12.29. 186 cm  1  
 5 Balaton Dávid 1990.04.03. 180 cm  1 
 7 Kiss Károly  1980.07.06. 198 cm  3 
 8 Szabó Zoltán 1983.03.29. 185 cm 1-2  
 9 Sebők Tamás 1977.10.10. 191 cm  2 
10 Hartvich Tamás 1974.08.03. 200 cm  4 
11 Mészáros Richárd 1979.10.02. 199 cm 2-3  
12 Koma Dániel 1979.06.21. 202 cm  4 
14 Vavra András 1978.10.10. 204 cm 4-5  
15 Kocsis Tamás  1985.05.21. 190 cm  2  
16 Komáromi Márk 1992.05.19. 193 cm 3-4  
17 Jarvis Robert 1987.04.27. 180 cm  1 
18 Ughy Albert  1979.07.21. 180 cm 1-2  
19 Adan Barjamovics 1980.05.10. 212 cm 4-5  
A 8. forduló párosítása:

Atomerőmű SE - Salgótarján 2010.11.19. 18:00 
Kecskemét - Zalaegerszeg 2010.11.20. 18:00 
Szombathely - Sopron 2010.11.20. 18:00 
Székesfehérvár - Kaposvár 2010.11.20. 18:00 
Szolnok - Nyíregyháza 2010.11.20. 18:00 
Körmend - Pécs 2010.11.20. 18:00 
Debrecen - Szeged 2010.11.20. 19:00 
 

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%