Megvan a továbbjutás, várjuk az ellenfelet

2014.05.14, 16:02 Kosárlabda
A második meccshez hasonlóan most is hamar kiépítettünk egy komolynak tűnő előnyt, és bár a Pécs végig próbált kapaszkodni, simán behúztuk a győzelmet, és várhatjuk elődöntős ellenfelünket.   

Jól kezdődött számunkra  a találkozó, Körtélyesi révén előbb a feldobást hoztuk el, majd Jones, Vaughn és Szabó találataival másfél perc alatt hét ponttal megléptünk. A túloldalon Nelson volt aktív, két alkalommal is labdát szerzett, kihasználva a koncentrációnk hiányát. ennek ellenére a meccset mi domináltuk, a Pécs erőltette a távoli dobásokat, de sok sikerélményük nem volt az első percekben: mindhárom kísérletük mellé ment. Nem úgy, mint nálunk: itt kettőből kettő volt a mérleg. Csirke Ferenc végül 17-5-ös állásnál érezte úgy, hogy bele kell nyúlni a mérkőzésbe egy időkéréssel, amely be is jött: gyorsan dobott is két kosarat a Pécs. A 6. percre aztán Tóth és McGruder is pályára került nálunk, a két sérültünk így viszonylag hamar túlesett a visszatérésen. Ezt követően Vaughn pillanatai következtek: az apró irányító három támadásból három triplát szórt, a közönség legnagyobb örömére. Ezt követően kicsit visszavettünk a tempóból, ami nem is tetszett Dzunic mesternek, aki többször is elégedetlenségét fejezte ki, de a negyedet így is tíz pontos előnnyel zártuk. 28-18

A második negyed kezdete alapján nem úgy tűnt, hogy ebben a negyedben is 28 pont kerül majd a nevünk mellé: sok hibával játszottunk, ráadásul a büntetőkkel is hadilábon álltunk. A védekezésünk ellenben rendben volt, a gyűrűig nem nagyon jutott el az ellenfél. A rossz szériánkat végül Vaughn törte meg a egy hármassal, majd a fordulásból labdát is szereztünk, ám az akciót nem sikerült befejezni, de az előnyünk így is magabiztos volt. Az ekkor már 16 pontnál járó amerikai irányító mellett elsősorban Medve Mátét lehetett dicsérni, akinek a szokásos jó mezőnymunkája mellé ezúttal pontok is társultak. A különbség ebben az időszakban beállt tíz és tizenöt pont közé, mi nem tudtunk jobban meglépni, a Pécs pedig nem tudott közelebb kerülni. A 18. percben aztán McGruder is megszerezte első kosarát, majd rögtön meg is toldotta egy büntetővel. A negyed vége ismét a vendégeké volt: Budimir dudaszóra dobott hármasával bejöttek tízen belülre. 46-37

Körte hármasa indította a második félidőt, majd a következő támadásban két büntetőt is mellé tett. A félidőben minden bizonnyal komoly fejmosást kaphattak a srácok, ugyanis az első félidőben sem rossz védekezésen még tovább szigorítottak. Persze a többször megénekelt pécsi küzdőszellem ezúttal is megmutatkozott: Bíró és Nelson révén tartani tudták a tíz pont körüli különbséget a vendégek. Elsősorban utóbbi volt elemében, hiába kapott valóságos turbánt a fejére a félidőben egy korábbi ütközés következményeként, ez nem látszott meg a villámgyors betörésekre épülő játékán. Vissza is állították a félidei kilenc pontos differenciát, mikor jött Körtélyesi és betolt egy újabb trojkát, megadva a jelet a többieknek. Innen aztán már nem volt megállás: 16-2-es rohamot vezettünk a következő négy percben, gyakorlatilag eldöntve a mérkőzés sorsát. 71-50

A záró felvonásban már csak a különbség volt kérdéses, ennek ellenére azért a fiúk igyekeztek mindent megtenni, hogy kiszolgálják a közönséget, és nem is okoztak csalódást. A továbbjutás gyakorlatilag a második mérkőzésen eldőlt, és bár a szimpatikusan küzdő PVSK mindent megtett, a párharcból a jobb csapat jutott tovább. Az ellenfelünk a Sopron - Alba versengés győztese lesz. Ott 2-1 arányban a Sopron vezet, de Thompson után Barovic is kidőlt náluk, így igen komoly feladat lesz számukra behúzni azt a hiányzó egy sikert.

 

Atomerőmű SE - PVSK-PANNONPOWER
94-69
(28-18, 18-19, 25-13, 23-19)
Paks, ASE Sportcsarnok
V.: Földházi T., Szabó G., Fodor A. (Balogh L.)

 ASE: Vaughn 26/18, Medve 10/3, Körtélyesi 20/6, Szabó 8/6, Jones 5.
Csere: Tóth 2, McGruder 13, Kovács 5, Baki -, Eilingsfeld 5, Kerpel-Fronius -,
Vezetőedző:Dzunic Branislav

PVSK: Nelson 17, Csabay 5/3, Bíró 3/3, Budimir 18/6, Sarlija 16.
Csere: Halász 2, Délity 6/6, Nagy -, Somogyfoki -.
Vezetőedző: Csirke Ferenc

 

Dzunic Branislav: Úgy gondolom, hogy jó meccset játszottunk. Jó iramban, úgy kosaraztunk, ahogy kell. A negyedik negyedben felőröltük az amúgy szintén nem rosszul játszó ellenfelünket.

Csirke Ferenc: A meccs után azt mondtam a fiúknak, hogy legyenek büszkék magukra, mert én is az vagyok rájuk. Minden edzőkollégának ilyen csapatot kívánok, amelyikkel így lehet dolgozni.

Fotó: Fekete Zsuzsanna


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%