Megint legyőztük a Kecskemétet

2014.04.09, 16:00 Kosárlabda
A negyedik negyedre összeállt a védekezésünk, és lehajráztuk az ellenfelet. A remekül védekező kisembereink a végjátékban nem hagyták élni az ellenfelet.  

A mérkőzés előtt Körtélyesi Gergely vette át a Kecskemét által - természetesen a gyógyulására szánt pénzösszeg mellett - jelképesen felajánlott plüssállatot Uladisev Kíra nevében, majd a kezdés után is ő vele folytatódott a történet: az ASE első nyolc pontjából hat az ő nevéhez fűződött. A Kecskemét a tőle már megszokott, kemény játékot játszotta, Sztojan Ivkovics pedig bőszen kevergette a lapjait. Várható volt, hogy nem lesz sok pont, és ebben nem is tévedtünk: a vendégcsapat például mindössze öt mezőnykosarat dobott az első félidőben, igaz, azt öt különböző játékos. Szerencsére ez az elosztás nálunk is megvolt, így ha nem is túl magabiztosan, de vezettünk a dudaszó felhangzásakor.

Nikola Jovanovic két hárompontosa indította útjára a második negyedet, át is vették a vezetést, ám Eilingsfeld egalizált. A Kecskemét azonban nem állt meg, folytatta a szőnyegbombázást, Hegedűs, Wittmann és Derasimovic révén újra betalált a vonalon túlról. Bajban voltunk, ám ekkor jött a kapitány, azaz Körtélyesi Gergely, és ő is elsüllyesztett egy távolit, megnyugtatva egy kicsit a társakat. Kellett is, mert kezdett elhúzni a KTE. Jones pillanatai következtek, kétszer is szépen centerezett, majd a plusz büntetőt is a helyére küldte, meg is fordítottuk az állást! Röpködtek a faultok mindkét oldalra, Kovács Ákos és Körtélyesi egyaránt három-három hibánál járt, ültek is mindketten. Ebből kifolyólag főleg a büntetővonalról próbálkozhattak a csapatok a negyed végén, szerencsére ebből mi jöttünk ki jobban, így nálunk volt az előny a szünetben.

A találkozó irama a szünet után is megmaradt, és a hangulatra sem lehetett panasz, amiről a szoros eredmény mellett a játékvezetők is gondoskodtak: a két edző felváltva reklamálta az ítéleteket. Annak ellenére, hogy az iram rendben volt, a színvonallal szemben már voltak fenntartások: azt idegesség és a jó védekezés rengeteg hibát és rontott dobást eredményezett, minden egyes pontnak és lepattanónak óriási értéke volt. Deonta Vaugn pördült le szépen emberéről, ám a túloldalon Mészáros rögtön válaszolt. Ismét Jones villant, négy ponttal lökte meg a szekeret, pont ennyivel is tartottunk előrébb. Innentől megint a büntetőké volt a főszerep, felváltva dobálták a csapatok, szerencsére Tóth Ádám biztos kézzel értékesítette a számára megítélteket, ráadásul a negyed zárásaként Robinson is bemutatott egy gyönyörű 2+1-es akciót, ötre növelve az előnyt.

A hullámzás jegyében a záró felvonást a vendégcsapat kezdte jobban, Wittmann triplát dobott, Derasimovic meg két büntetőt, és nem kellett hozzá két perc, máris egál volt az állás. Ekkor a teljes harmadik negyedet végigülő Körtélyesi-Kovács páros is beszállt a játékba: előbbi egy duplát, utóbbi egy büntetőt, majd egy labdaszerzés utáni ziccert tett be a közösbe. Ezzel fel is pörgették egy kicsit a társakat, ráadásul a közönség is rátett egy lapáttal: két újabb akciót követően már hét pontos ASE vezetésnél kért időt a vendégcsapat. Ez azonban nem segített, a védekezésünk ugyanis összeállt, ráadásul újabb két kosárral két számjegyűre növeltük az előnyt egy perccel a vége előtt, ezzel pedig el is dőlt a mérkőzés. Megérdemelt, gyönyörű győzelem volt, amely minden bizonnyal Kíra tetszését is elnyerte.

 

Atomerőmű SE - KTE-Duna Aszfalt
71-58
(15-11, 21-23, 18-15, 17-9)
Paks, ASE Sportcsarnok
V.: Cziffra , Hegedűs, Söjtöri (Bodrogváry)

ASE: Vaughn 2, Medve -, Körtélyesi 11/3, Szabó 9/3, Jones 19.
Csere: Kovács 8/3, Eilingsfeld 2, Robinson 8,Tóth 10, Baki 1, Markovic 1.
Vezetőedző: Dzunic Branislav


KTE: Wittmann 11/6, Mészáros 4, Djerasimovic 17/3, Jovanovic 13/6, Karahodzic 2.
Csere: Pongó Martin 5/3, Hegedűs 3/3, Bencze -, Pongó Máté 1, Stefanovic 2.
Vezetőedző: Stojan Ivkovic

Dzunic Branislav: Megint nagy meccset játszottunk, amelyet a negyedik negyedben nyertünk meg. A meccs képe a Kecskemét elleni eddig meccsekhez volt hasonló, így az eredmény megtévesztő lehet.

Stojan Ivkovic: Gratulálok a Paksnak, megérdemelten nyertek. Sajnos Bencze korán megsérült, Karahodzic pedig faultproblémákkal küzdött, így nem tudtunk a megszokott szerkezetben játszani.

Fotó: Molnár Gyula