Küzdelmes mérkőzésen vertük a Jászberényt

2014.03.01, 17:04 Kosárlabda
Jarrod Jones vezérletével ha nehezen is, de legyőztük a Jászberényt, amely Sundov extra játékának köszönhetően megnehezítette a dolgunkat.

 

Jól kezdte a mérkőzést a Jászberény, különösen a héten igazolt korábbi NBA-játékos, Bruno Sundov volt elemében. A 221 centis center az első négy berényi támadásból hármat sikerrel fejezett be, gyors időkérésre késztetve Dzunic mestert. Az edzői intelmek jót tettek, szigorítottunk a védekezésen, és Jones vezérletével átvettük a vezetést. Ezt követően ismét a vendégek percei következtek, ám ezúttal főként indításokból és betörésekből voltak eredményesek. A játék képe hullámzó volt, mindkét csapat rengeteg hibával játszott, így az első negyed végi döntetlen nagyjából a realitást tükrözte.
A második negyedben aztán Robinson is debütált a csapatban, mégpedig rögtön egy szemet gyönyörködtető hármassal. A csapat elkezdett pörögni, két és fél perc alatt 10-4-es rohanást mutattunk be, jött is a jászberényi időkérés. A csapat jól pörgött, szebbnél-szebb akciók futottak, a túloldalon pedig egyedül Sundov kosarai tartották a lelket. 12 pont is volt közte, ekkor több egyéni hibát is jól használt ki a vendégcsapat, és pillanatok alatt visszakapaszkodtak négy pontra. A végére még jutott egy Körtélyesi tripla, így a félidőben héttel vezettünk.

Jones zsákolása nyitotta a második félidőt, majd Raivo triplája következett. Makacsul ragadt a Jászberény az ASE-ra, ami nem is csoda, megérezhették a vérszagot az első félidőben. Szerencsére a McGruder és Jones jókor eszmélt, magasabb fokozatba kapcsoltak, és vezérletükkel szinte átrobogtunk a széteső vendégvédekezésen. Sundov azonban ismét megvillant, és minden rutinját latba vetve tartotta meccsben csapatát. Egy-egy rövidebb szakaszt leszámítva csak szenvedtek a csapatok, sokszor hiányzott a tudatosság, maradt is a félidei különbség.
Baki triplája vezette fel a végjátékot, majd Jones pöcizése is a gyűrűbe került, így megnyugodhattunk egy kicsit. Tíz pont fölé nőtt ezzel a differencia, amit igyekeztünk megőrizni. Sundov látványosan elfáradt, le is kellett cserélni, szint lépni is alig tudott már. Mindenesetre az biztos, hogy jó játékosról van szó, aki erőssége lesz a Jászberénynek a későbbiekben. A hátralévő időben már nem volt komolyabb változás a játék képében, így ha a vártnál nehezebben is, de megérdemelten győztük le a Jászberényt.


Branislav Dzunic: A kezdésnél volt egy kis problémánk a védekezésbe való átmenettel, ám később ezt sikerült rendbe tenni, így úgy érzem, megérdemelten nyertünk. A fiúk mindent megtettek a pályán, nagy energiákat mozgósítottak, minden elismerésem az övék.

Srdjan Antic: Mindent megpróbáltunk megtenni a listavezető ellen, amely valóban egy jó csapatnak bizonyult. Nagy energiával játszottunk, és amikor fegyelmezettek voltunk, jól is ment a játék. Sajnos nem koncentráltunk megfelelően, hibák is becsúsztak. Több labdát is eladtunk, a Paks pedig megbüntette ezt.

 

Atomerőmű SE - FORTRESS Jászberény
73-63
(15-15, 27-20,14-14,17-14)
Paks, ASE Sportcsarnok
V.: Cziffra Cs. , Hegedüs T., Pozsonyi L. (Faidt)

ASE: Kovács 1, McGruder 10, Körtélyesi 5/3, Szabó 8, Jones 21.
Csere: Tóth 10, Markovic 1, Baki 11/9, Robinson 6/3, Kerpel-Fronius -. Vezetőedző: Branislav Dzunic

JKSE: Mladenovic -, Raivio 6, Soós 7/3, Horti 9, Sundov 23.
Csere: Ahmetbasic 10/6, Lázár 2, Dukic 3/3, Savic 3, Varga -, Szögi -. Vezetőedző: Srjdan Antic


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%