A végére szoros mérkőzésen vertük meg a KTE-t

2018.12.31, 17:20 Kosárlabda
A második félidőben felébredt ugyan a Kecskemét, de ez kevés volt.

NB1. Alapszakasz – 13. forduló
Atomerőmű SE – KTE-Duna Aszfalt
81-75
(28-16, 20-7, 16-23, 17-29)
Paks, 2018.12.30.

ASE: Kovács 18/6, Evans 20/9, Faust 13/9, Eilingsfeld 8/3, Trajkovski 8/3.
Csere: Medve 3, Jevtovics 6, Ruják 5/3

KTE: Wittmann 18/6, Green 21/9, Djeraszimovics 14, Dramicsanin 6, Karahodzsics 8.
Csere: Kucsera -, Dimics 7, Molnár M. 1

 

Az idei év utolsó mérkőzésén a Kecskemét együttesét fogadtuk a Gesztenyés úton. Rögtön az elején a vendégek egy gyorsindítással kezdtek, de Shannon két remek betöréssel és egy hárompontossal is tudott rá válaszolni. Fizikális összecsapásra számíthattunk, ami rögtön a meccs elején megmutatkozott. Támadásban is védekezésben is hozni tudtuk Schmidt Béla kérését, rendre jöttek a kosarak és labdaszerzések, így 6 perc elteltével már 8 pontos előnyünk volt. Faust, Jevtovic, Ruják és Eilingsfeld kosaraival a negyed végére 10-2-es rohammal mehettünk a kötelező pihenőre.

A második negyedet Eilingsfeld, Evans és Jevtovic kosaraival kezdődött, ezzel tovább tudtuk növelni az előnyünket és nyomást tudtunk gyakorolni Forray mester csapatára. (33-18) Ezután a negyed közepéig nem nagyon jöttek a kosarak egyik oldalon sem, köszönhető mindez a szervezett és kemény védekezéseknek. Aztán Faust rákapcsolt és zsinórban három triplát is vágott, amivel 42-20-ra módosítottuk az állást. Remek hangulat volt a csarnokban miközben a találkozó szépen lassan kezdett átmenni egy gálamérkőzésbe. Változatlan maradt a helyzet a negyed hátralevő részére, így 48-22-es eredménnyel indulhattunk be az öltözőbe. Azt csak zárójelben jegyeznénk meg, hogy a vendégek ebben az etapban mindössze 7(!!) pontot dobtak, ami tökéletesen tükrözi azt, hogy a védekezésünk mennyire jól működött a mai estén is.

A szünet után sem találta az ellenszert a Kecskemét a játékunkra, azonban a vendégek támadójátéka javuló tendenciát mutatott. 6 perc elteltével is tartani tudtuk a 20 pontos előnyt, magabiztosan, ritmusvesztés nélkül játszottunk. Eilingsfeld kosara után 64-46-os állásnál mehettünk az utolsó kétperces pihenőre.

A negyedik játékrész elején Green és Dramicanin kosaraival a vendégek 11 pontra zárkóztak fel, miután Trajkovski beütötte a 4. személyi hibáját is. Kovács Ákos az egész mérkőzésen remekül játszott, a negyedik negyedben egy hárompontossal megdobta a 18. pontját is. 3:37-tel a vége előtt Green üresen maradt a hárompontos vonalánál és csont nélkül vágta be a triplát, ezzel a Kecskemét előbb 9 pontra, majd Derasimovic és Wittmann kosaraival 5 pontra zárkózott fel. Sajnos a támadásaink már korántsem voltak olyan hatékonyak, mint a mérkőzés korábbi szakaszaiban, ezt Forray csapata kegyetlenül kihasználta a másik oldalon. 23 másodperccel a végső dudaszó előtt eladtuk a labdát, amiből a Kecskemét egy gyorsindítással 4 pontra jött fel. Végül meg tudtuk tartani az előnyünket, így behúztuk az év utolsó hazai mérkőzését is. A vége: 81-75 lett.

Köszönjük a szurkolóknak, hogy ismét teltházas mérkőzés volt, Boldog Új Évet Kívánunk mindenkinek!

 

Forray Gábor: Gratulálok a Paksnak, megérdemeltem nyertek. Ismét előfordult az, hogy az első félidőben sajnos semmit nem csináltunk a védekezésben, támadásban. Eladtunk 8-10 labdát, amiből a Paks gyorsindítást tudott szervezni. Magunknak tettük nehézzé ezt a mérkőzést hiszen szemmel látható volt, hogy más hozzáállással, fegyelemmel gyakorlatilag megnyerhettük volna a találkozót, ezen kell javítani, mert ez többször előfordult már velünk. Büszkeség, hogy az utolsó pillanatig harcban maradtunk a kupáért, sok sikert kívánok a Magyar Kupa szerepléshez a Paksnak. Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek.

Lanier Green: Két különböző félidő volt, az első félidőben a paksi csapat jobban mozgatta a labdát, a második félidőben azonban keményebben játszottunk, több dobásunk is beesett, így kellett volna játszanunk a meccs kezdetétől.

Shannon Evans: Úgy néz ki, hogy az utolsó mérkőzésem volt a csapattal, próbáltam élvezni a mérkőzést és nagyon boldog vagyok, hogy sikerült nyerni.

Schmidt Béla: Örülök, hogy nyerni tudott a csapat és biztosítottuk a helyünket a kupában, az első félidőben kicsit aludt az ellenfél, ezt ki tudtuk használni, de figyelmeztettem a srácokat, hogy ne bízzuk el magunkat, bármi történhet még és meg is történt. Nálunk is vannak hullámvölgyek, de elsősorban úgy érzem, hogy sok volt ez a heti három mérkőzés. Ettől függetlenül szeretném megköszönni a csapatnak, remek a hozzáállásuk mióta én vagyok a vezetőedző. Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek.

Fotó: Molnár Gyula


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%