A Face Kings és a Zóna-kosár jutott a döntőbe

2015.05.11, 22:02 Kosárlabda
Mind a Face Kings, mind a Zóna-kosár kettős győzelemmel biztosította helyét a fináléban. Ezalatt az 5. helyért folyó párharcokban a Puszta 5 Citynek már két győzelme van.  

 

Face Kings – Old Boys 60-32

 

Szorosan indult az összecsapás, egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól, de ez nem tartott sokáig. Még az első negyed végén, 13-12-es állásnál, magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a Kings, és 16-2-es rohamot indítottak. Az Old Boys sehogy sem talált fogást riválisán, így egyre nőtt a távolság, sőt a harmadik negyedben egy újabb 5 perces gólcsend végére, már 22 pontos szakadék tátongott a felek közt. A záró játékrészben sem lazsáltak a Face Kingses játékosok, így 28 pontos előnnyel várhatják a folytatást.

 


 

 

Old Boys – Face Kings 47-51

 

Komoly előnyének tudatában, nyugodtan várhatta a visszavágót a Face Kings, és ez meg is látszott a játékukon. Magabiztosan és nyugodtan játszva, az első negyedtől irányították a találkozót. Ennek köszönhetően a második etapban már 10 ponttal is vezettek. Ekkor azonban váratlan fordulat következett, a vendégoldalon elfogytak a kosarak, míg az Old Boys 10-0-t produkálva kiegyenlített.

A fordulás után is folytatódott a Boys remeklése, így a negyed derekára már a 10 pontos vezetést ostromolták. Csakhogy a Face Kings is visszatalált a korábbi útra és elkezdte a felzárkózást, így az utolsó 10 perc kemény küzdelmet hozott, melyből ezúttal is a Face Kings került ki győztesen, és kettős győzelemmel, megérdemelten jutott a döntőbe.

 


 

Zóna-kosár – Alibi KC 56-47

 

9-0-al indította az összecsapást a Zóna-kosár, és innentől irányította is a mérkőzést. Az Alibisek mindent megtettek, de amint sikerült közelebb kerülniük ellenfelükhöz, a hazaiak mindig újítani tudtak, és újra növelni tudták előnyüket. A hazaiak a harmadik felvonásban már 10 pont felett is vezettek, és magabiztos vezetésüket semmi sem veszélyeztette.

Az utolsó 10 percben az Alibinek sikerült ugyan kicsit faragni a hátrányából, de az már így is látszott, hogy nagyon össze kell szedniük magukat a visszavágóra, ha a 9 pontos különbséget meg szeretnék fordítani.

 


 

 

Alibi KC – Zóna-kosár 44-49

 

Ezúttal is a Zónások kezdtek jobban, de az Alibi sokkal elszántabban szállt a játékba, és ennek köszönhetően hamar felzárkóztak, és hatalmas küzdelem kezdődött. A második negyedtől fej-fej mellett haladtak a felek, hol egyik, hol a másik csapat vezetett, de senki nem tudott 5 pontnál nagyobb előnyt kiharcolni.

A fordulat a harmadik negyed derekán következett be. Ekkor 32-29-et mutatott az eredményjelző, majd a Zóna-kosár sorozatban dobott 11 pontot, amire a túloldalon nem érkezett válasz, így a negyedik 10 percben már 32-40-et jegyezhettünk fel. Innentől már nem volt visszaút az Alibi számára, a Zóna-kosár pedig szintén kettős győzelemmel csatlakozott a Face Kinghez a fináléban.

 


 

 

Puszta 5 City – Nyenyekek 59-54

 

Már az első negyedben komolynak mondható, 10 pontos előnyt harcolt ki a City, amit a második negyedben is növelni tudott. A fordulás után ugyan feljavult a Nyenyekek játéka, és a záró negyedben sikerült is 2 pontra zárkózniuk, de a Puszta 5 City ekkor is tudott újítani, így megnyerte a párharcot.

 


 

 

Street Boys – Puszta 5 City 24-54

 

12 percig volt szoros az összecsapás, ekkor 9-9-re állt a mérkőzés. A folytatás viszont nagyon egyoldalúan alakult. A Street Boys nem tudott egyenlő ellenfele lenni a Citynek, akik magabiztosan játszva, sima győzelmet arattak, és ezzel nagy lépést tettek az 5. hely eléréséért.

 


 

A 9. helyért folyó küzdelemben, újabb két mérkőzést játszottak a felek. Az Ultrák mindkét mérkőzést magabiztosan nyerték meg.

 

Vak Baglyok – Ultra Violák 29-38

Ultra Violák – Vak Baglyok 58-40

 

 

A mérkőzések statisztikáját megtaláljátok a kosarlabda.ase.hu/varosi-bajnoksag/program menüpont alatt!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%