Rangadó a Körmend ellen

2012.02.10, 12:54 Kosárlabda
Holnap Körmend

A listavezető Fortress Lami- Véd Körmend látogat szombaton a Gesztenyés úti sportcsarnokba a honi kosárlabda bajnokság 18. játéknapján.

A vendéggárdáról elég, ha annyit írunk, bombaerős. Az eredménysorra tekintve a 15-2-es mutató több mint impozáns, a keretről nem is beszélve. A Bell, Townes, Powell légióstrió, a kettős állampolgár Mladenovics valamint a Németh, Fodor, Ferencz, Ruják, Cseh magyar mag „ipari” mennyiségben szállítják a pontokat, de a védekezésben is maradandót alkotnak. Sabáli Balázs tanítványai nyugodt körülmények között készülhettek a paksi összecsapásra, mely az Atomerőmű SE-ről nem mondható el. Tóth János szakosztályelnök edzőváltással igyekszik talpra állítani az apátiába süllyedt piros kék együttest, ami az utóbbi időben bizony bejött a négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztesnél. Dzunics Branislav 2009 februárjában érkezett, majd aranyéremmel zárta a szezont az ASE, 2010 hasonló időszakában Horváth Imre jött és második helyen végzett az Atom. Hasonló „csodában” bíznak ezúttal is a Gesztenyés úton, a célok ugyanis nem változtak, a végelszámolásnál mindkét hazai fronton a legjobb négybe igyekszik a gárda. A spanyol szakvezető Gutierrez Garcia Enrique képesnek érzi játékosait a bravúrra, bár ahogy azt többször is nyilatkozta, rengeteg munkára és sok gyakorlásra van szükség. Jó hír az ASE háza tájáról, hogy Lorenzo Williams ismét játékra jelentkezik, de még így is komoly fegyvertény lenne legyőzni a vizitáló piros fekete sereget. A hétközi szurkolói ankéton minden kérdésre választ kaptak a drukkerek, mely jó hangulatban zárult, így közösen ismét a felemelkedés útjára léphet az Atom. Az Atomerőmű SE- Fortress Lami- Véd Körmend összecsapás február 11.-én szombaton 18 órakor kezdődik, melyet a Paksi Kistérségi Televízióban vasárnap és hétfőn 17.30-tól felvételről láthatnak.

Korábban egymás ellen:

2011.02.05.

 

MJUS-Fortress Körmend - Atomerőmű SE
108:95
(25:32, 24:21, 28:17, 31:25)

Körmend, Szentély Aréna
2200 néző.
V: dr. Vígh P., Földházi T., Makovsky Sz.,

 

KÖRMEND: Moore 9/3, Németh 12/6, FERENCZ 23/21, BELL 22/6, DIES 19. Cs: Boldizsár 2, Fodor G. 2, RUJÁK 17/9, Dávid G. 2, Hegedűs. Edző: Sabáli Balázs

 

Atomerőmű SE: HODGES 22/9, Pavlik 2, WINTERS 22/9, Körtélyesi 12, Sales 19/3. Cs: KOVÁCS Á. 16/9, Morgen, Tóth P., Horti 2. Edző: Horváth Imre

 

A Fortress Lami- Véd Körmend kerete:

4 Rahad Bell 1982.09.23. 202 cm 4
5 Sömenek Martin 1993.03.30. 197 cm 4
6 Cseh György 1987.02.10. 210 cm 4-5
8 Darian Townes 1984.07.31. 208 cm 5
9 Ruják András 1988.07.30. 188 cm 1
10 Dejan Mladenovics 1985.07.30. 186 cm 1
11 Sonyák Béla 1989.03.22. 184 cm 2-3
12 Fodor Gergely 1977.08.25. 193 cm 2-3
13 Csapai Péter 1993.05.29. 207 cm 3-4
14 Kasib Powel 1981.03.18. 201 cm 3-4
15 Ferencz Csaba 1985.05.24. 194 cm 3
17 Németh István 1979.11.16. 190 cm 1-2
Vezetőedző: Sabáli Balázs

 

A 18. forduló párosítása:

PVSK - Kaposvár 02.10. 18:00
Kecskemét - Albacomp 02.11. 18:00
NYKK - Szolnok 02.11. 18:00
ASE - Körmend 02.11. 18:00
Sopron - Szedeák 02.11. 18:00
ZTE KK - Jászberény 02.11. 18:30
Falco - Debrecen 02.29. 18:30

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%