Megállítottuk a Falco nagy menetelését Nyomtatás E-mail
Hírek - Alapszakasz - 2010/2011
2011. március 23. szerda, 21:02

91:62-re győzött az Atomerőmű SE a Falco Szova Szombathely KC ellen a bajnokság hétközi fordulójában. A piros kék egylet ezzel 18. sikerét aratta, és megerősítette helyét a táblázat harmadik helyén.A mérkőzés első 10 percében hamar tudomására hozta a négyszeres bajnok négyszeres kupagyőztes a Falconak, hogy ezen a szerda estén csak az ASE diadalmaskodhat. Kovács Ákos, Johnson és Vojvoda találataira csak elvétve jött válasz, a némiképp fáradtan mozgó Falco játékosoktól. Ennek megfelelően 24:13-ra nyerte a nyitó szakaszt az Atom. A folytatásban sem változott sokat a játék képe. A piros kék pontokat Körtélyesi és Pavlik szállította, a látogatóknál Doyne és Gosa szerezte a kosarak zömét. A nagyszünetben már 48:27-re vezetett a Horváth Imre egylete. A térfélcsere után több hibával játszottak a felek, a paksi előny azonban egy másodpercig sem forgott veszélyben. A két tréner cserékkel próbálta felrázni övéiket, de ez ebben a periódusban nem nagyon sikerült egyiküknek sem. A záró felvonás előtt 63:40-et mutatott az eredményjelző tábla, melyben Körtélyesi és Hodges remekbe szabott megmozdulásai után tapsolhatott a helyi publikum, de Tóth Péter hárompontosai is élményszámba mentek. A túloldalon Doyne és Hajmásy szorgoskodott leginkább, de a tetemes hátrányt nem tudta ledolgozni a Falco KC, így megszakadt hétmeccses győzelmi sorozata a vendégeknek. Atomerőmű SE- Falco- Szova KC Szombathely 91:62.

Atomerőmű SE – Falco-SZOVA KC Szombathely
91-62
(24-13, 24-14, 15-13, 29-22)

ASE Sportcsarnok, 800 néző 
V.: dr. Valovics I., Györffy P. A., Török R. (Harsányi)

ASE: KOVÁCS Á. 6, HODGES 10/6, Vojvoda 8/3, Johnson 12/3, Sales 7. Csere: Tóth P. 10/6, KÖRTÉLYESI 23/3, Pavlik 10/3, Faragó 5/3, Horti

Falco: Kálmán 7, Doyne 14, Simon L. 2, Gosa 11/3, Alekszejev 8. Csere: Pankár -, Borszéki 3/3, Szanati 2, Will 2, Hajmásy 9/6, Harazin 4, Jarosevits -.

Horváth Imre: Remek első félidőt produkáltunk, ez azért öröm, mert mostanában sorozatosan viszonylag nagy előnyt adtunk az ellenfeleknek az első húsz percben. A 3. negyed elején volt egy kis megtorpanásunk, de azon sikerült túllépnünk.

Bencze Tamás: Úgy érzem megfelelően felkészültünk a mérkőzésre, de a Paks rendkívül jó első félidei dobó teljesítményére rosszul reagáltunk, egyénileg próbáltuk megoldani a helyzetet. A mai napon ez a különbség megvolt, de nem ez a realitás. Tudtuk, hogy minden sorozat megszakad egyszer, el kell kezdeni egy másikat.


 

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezzen be

Legutóbbi mérkőzés

Magyar Bajnokság Rájátszás
Negyeddöntő 5. mérkőzés
Fortress Körmend-
Atomerőmű SE
87:82
(15:22, 19:15, 27:21, 26:24)

2011/12-es csapat adatlapjai

Körmend-ASE 87:82

Linkek

MKOSZ
European Basketball

Sportcsemegék

www.telesport.hu
www.telesport.hu legnézettebb cikkei

Élő közvetítés

Magyar Bajnokság Rájátszás

Elődöntők
1. Falco-SZOVA KC Sz.hely
4. Fortress Körmend
3:1 a Falco javára
(76:71, 57:67, 82:75, 63:60)
2. Albacomp-Fehérvár
3. Szolnoki Olaj KK
3:0 a Szolnok javára
(71:79, 74:100, 71:79)
Negyeddöntők
1. Falco-SZOVA KC Sz.hely
8. Soproni KC
3:2 a Falco javára
(84:82, 47:69, 65:67)
(62:59, 79:76)

2. Albacomp-Fehérvár
7. PVSK-Pannonpower
3:0 az Albacomp javára
(90:58, 83:79, 96:62)

3. Szolnoki Olaj KK
6. Kecskeméti KSE
3:0 a Szolnok javára
(72:44, 83:79, 66:64)

4. Fortress Körmend
5. Atomerőmű SE
3:2 a Körmend javára
(105:101, 80:86, 92:88)
(60:75, 87:82)

Magyar Kupa Döntő

Elődöntők
Fortress Körmend
76
Szolnoki Olaj (stat)
88
(25:24, 25:23, 14:18, 12:23)

Albacomp-Fehérvár

81
Atomerőmű SE (stat) 82
(17:27, 19:19, 20:16, 25:20)

Bronz mérkőzés

Fortress Körmend
77
Albacomp-Fehérvár (stat) 75
(19:16, 13:22, 20:17, 25:20)

Döntő
Szolnoki Olaj 85
Atomerőmű SE (stat) 75
(19:20, 24:23, 26:17, 16:15)

Alapszakasz tabella

Csapat

Gy-V
Falco-Szova KC Sz.hely 23-3
Albacomp-Fehérvár 21-5
Szolnoki Olaj KK 21-5
Fortress Körmend 19-7
Atomerőmű SE 18-8
Kecskeméti KSE 14-12
Pécsi VSK Pannonpower 13-13
Soproni KC 12-14

Kaposvári KK 11-15
Factum Sport Debrecen 8-17
Naturtex-SZTE Szedeák 8-18
Marso NYKK 7-19
Jászberényi KSE 7-19
Zalakerámia ZTE KK 1-25

Statisztika - Atomerőmű SE

NB I "A" 2011/2012
Győzelem: 18
Otthon: 11
Idegenben: 7
Vereség: 8
Otthon: 2
Idegenben: 6

Tippjáték eredményei

Játékos Pont
1. alibi11 924
2. Fradi52 915
3. Jokka4 905
4. Saabee 904
5. Pepperpower 898
6. Baros 891
7. Béla 888
8. KisKeru 887

Humesz 887
10. Bannetoth 882
11. Baggio2001 870
12. Keru 865
13. Borisz 856
14. W.I. 848
15. Fercsi81 847
16. pepy 846

Tomo 846
18. Dzsíííí 21 832
19.
bantomi 829
20. Luccy 827
21.
Andris 824
22. Zsike 821
23. Erássss 813
24. mészi 808
25. petike 800
26. BaLa 798

tiger80 798
28. K.K. 787
29. dbeci 760
30. Erzsi 740
31. -Marky- 502
32.
gabby2 453
33. Bika 360
34.
Danciii24 304
35.
Barna89 148

Látványsport

TAO pályázat