Remek játék a második félidőben Nyomtatás E-mail
Hírek - Alapszakasz - 2010/2011
2011. március 20. vasárnap, 09:52

 

Második félidei remek játékának köszönhetően magabiztos 92:77 arányú győzelmet aratott az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapata Sopronban. Horváth Imre együttese így alaposan visszavágott a pár nappal ezelőtti kupavereségét. A piros kékek felléptek a dobogó harmadik fokára.Egy héten belül kétszer csapott össze egymással a Soproni KC és az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapata. Előbb március 14.-én hétfőn a szolnoki Magyar Kupa négyes döntőben a Meszlényi alakulat bizonyult jobbnak 99:83-ra, majd március 19.-én szombaton a Hűség városában bajnoki találkozón már az ASE diadalmaskodott. Az összecsapás előtt érezhető volt, hogy történelme legnagyobb sikere, a kupabronz után a soproni játékosok, de főként a szurkolók még a diadal mámorát érzik. Horváth Imre legénysége pedig elszántan érkezett, akiket az alapszakasz minél jobb zárása motivált. A mérkőzés elején Townes és Szabó pontjaira csak elvétve jött válasz a piros kékektől, így hamar 9 pontos előnyre tett szert a hazai gárda. Később Sales és Vojvoda révén már az Atom is látványos kosarakat szerzett, de így is 28:19-re nyerte a nyitó periódust az SKC. A második 10 percben a vendéglátónál a padról beszállók is eredményesek voltak, az ASE csapatát Hodges segítette, de állandósult a 8-10 pontos kék fehér vezetés. A nagyszünetben 37:30-at mutatott az eredményjelző tábla. A térfélcserét követően aztán magára talált a négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes. Hodges, majd Vojvoda tripláival faragta hátrányát az Atomváros egylete, később előbbi újabb hármasával már a vezetést is átvette. Ritmustalanul játszott ekkor a Sopron, bár tegyük hozzá gyorsan, az ASE szervezetten védekezett és pontosan támadta az ellenfél gyűrűjét. A harmadik felvonás után pár ponttal a piros kékek tartottak előrébb. A záró negyedben a Sales, Hodges, Vojvoda, Kovács vezényelte vendégek kézben tartották a meccset, az SKC Molnár és Kelley pontjaival sem tudott közelebb férkőzni. 4 perccel a vége előtt már 10 ponttal tartott előrébb a tavalyi ezüstérmes. A végjátékban Sales büntetői végképp eldöntötték a találkozót, Meszlényi Róbert tanítványai beletörődtek a vereségbe. Kis-Rába menti Takarék Soproni KC- Atomerőmű SE 77:92.

Kis-Rába menti Takarék-SKC - Atomerőmű SE
77:92
(28:19, 9:11, 19:28, 23:34)

Sopron MKB Aréna, 1100 néző
Játékvezetők: Földházi T., Hegedűs T., Pozsonyi L., Ellenőr: Szaniszló S.,

Sopron KC: KELLEY 20/6, Jarvis 11/6, MOLNÁR A. 14/3, Szabó Zs. 9/3, TOWNES 19,
Cserék: Helmeczi 2, Pojbics 2, Keresztes -, Gombás -, Ugaros -

ASE: KOVÁCS Á. 12, HODGES 26/12, VOJVODA 16/12, Johnson 5/3, SALES 26/3,
Cserék: Pavlik 2, Körtélyesi 5, Morgen -,

 

Meszlényi Róbert: A Magyar Kupa sokkal többet vett ki belőlünk, mint a Paksból. A második félidőre elfáradtak játékosaink, rendre lekéstünk, rossz döntéseket hoztunk, szétesett a játékunk, így megérdemelten nyert a Paks.

Horváth Imre: Javítanunk kell azon, ahogy mostanában a meccseinket kezdjük, de a második félidőben mutatott remek játékunkkal megérdemelten nyertünk.

 

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezzen be

Legutóbbi mérkőzés

Magyar Bajnokság Rájátszás
Negyeddöntő 5. mérkőzés
Fortress Körmend-
Atomerőmű SE
87:82
(15:22, 19:15, 27:21, 26:24)

2011/12-es csapat adatlapjai

Körmend-ASE 87:82

Linkek

MKOSZ
European Basketball

Sportcsemegék

www.telesport.hu
www.telesport.hu legnézettebb cikkei

Élő közvetítés

Magyar Bajnokság Rájátszás

Elődöntők
1. Falco-SZOVA KC Sz.hely
4. Fortress Körmend
3:1 a Falco javára
(76:71, 57:67, 82:75, 63:60)
2. Albacomp-Fehérvár
3. Szolnoki Olaj KK
3:0 a Szolnok javára
(71:79, 74:100, 71:79)
Negyeddöntők
1. Falco-SZOVA KC Sz.hely
8. Soproni KC
3:2 a Falco javára
(84:82, 47:69, 65:67)
(62:59, 79:76)

2. Albacomp-Fehérvár
7. PVSK-Pannonpower
3:0 az Albacomp javára
(90:58, 83:79, 96:62)

3. Szolnoki Olaj KK
6. Kecskeméti KSE
3:0 a Szolnok javára
(72:44, 83:79, 66:64)

4. Fortress Körmend
5. Atomerőmű SE
3:2 a Körmend javára
(105:101, 80:86, 92:88)
(60:75, 87:82)

Magyar Kupa Döntő

Elődöntők
Fortress Körmend
76
Szolnoki Olaj (stat)
88
(25:24, 25:23, 14:18, 12:23)

Albacomp-Fehérvár

81
Atomerőmű SE (stat) 82
(17:27, 19:19, 20:16, 25:20)

Bronz mérkőzés

Fortress Körmend
77
Albacomp-Fehérvár (stat) 75
(19:16, 13:22, 20:17, 25:20)

Döntő
Szolnoki Olaj 85
Atomerőmű SE (stat) 75
(19:20, 24:23, 26:17, 16:15)

Alapszakasz tabella

Csapat

Gy-V
Falco-Szova KC Sz.hely 23-3
Albacomp-Fehérvár 21-5
Szolnoki Olaj KK 21-5
Fortress Körmend 19-7
Atomerőmű SE 18-8
Kecskeméti KSE 14-12
Pécsi VSK Pannonpower 13-13
Soproni KC 12-14

Kaposvári KK 11-15
Factum Sport Debrecen 8-17
Naturtex-SZTE Szedeák 8-18
Marso NYKK 7-19
Jászberényi KSE 7-19
Zalakerámia ZTE KK 1-25

Statisztika - Atomerőmű SE

NB I "A" 2011/2012
Győzelem: 18
Otthon: 11
Idegenben: 7
Vereség: 8
Otthon: 2
Idegenben: 6

Tippjáték eredményei

Játékos Pont
1. alibi11 924
2. Fradi52 915
3. Jokka4 905
4. Saabee 904
5. Pepperpower 898
6. Baros 891
7. Béla 888
8. KisKeru 887

Humesz 887
10. Bannetoth 882
11. Baggio2001 870
12. Keru 865
13. Borisz 856
14. W.I. 848
15. Fercsi81 847
16. pepy 846

Tomo 846
18. Dzsíííí 21 832
19.
bantomi 829
20. Luccy 827
21.
Andris 824
22. Zsike 821
23. Erássss 813
24. mészi 808
25. petike 800
26. BaLa 798

tiger80 798
28. K.K. 787
29. dbeci 760
30. Erzsi 740
31. -Marky- 502
32.
gabby2 453
33. Bika 360
34.
Danciii24 304
35.
Barna89 148

Látványsport

TAO pályázat