Csak a győzelem és semmi más... Nyomtatás E-mail
Hírek - Alapszakasz - 2010/2011
2011. február 26. szombat, 20:04


Horváth Imre nem lehet elégedett a mutatott játékkal.

 

A vártnál kisebb különbséggel ugyan, megszerezte szezonbeli 15. győzelmét az Atomerőmű SE kosárlabda csapata. Horváth Imre együttese ezúttal Salgótarjánban 81:76-ra diadalmaskodott. A találkozón minden úgy indult, ahogy azt az Atomerőmű SE eltervezte. Pontos támadások, hatékony védőmunka, így öt perccel a feldobás után már 12:0-ra vezetett az ASE, mely különbséget a negyed végéig megtartott. 23:10-ről kezdődhetett a második 10 perc. Az összecsapás ugyan abban a mederben csordogált, mint korábban. Bár Kocsis és Ukeagu révén próbálta faragni hátrányát a vendéglátó, de Pavlik és Sales tetszés szerint érhették el pontjaikat ekkor a túloldalon. A nagyszünetben 32:42 állt az eredményjelző táblán. A fordulás után azonban megtáltosodott az SKSE, 8:2-es etappal jelezték, még mindig a parketten vannak, és győzni szeretnének. Kovács Nándor tanítványai fokozatosan közelítettek a négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőzteshez. 20:13-ra nyerte a harmadik felvonást a hazai egylet és Hartvich duplája után már csak egy pont volt a felek közt. A táblázat utolsó helyezettje ellen azonban összekapta magát az Atom és egy 15:5-ös „rohanással” gyakorlatilag lerendezte a mérkőzést. A végjátékban Kocsis tripláival még látótávolságon belülre kerültek a tarjániak, de a már nagyobb csatákat is megélt paksi együttes nem engedte ki kezéből a győzelmet. Konecranes- Salgótarjáni KSE- Atomerőmű SE 76:81.

 

KONECRANES-Salgótarjáni KSE – Atomerőmű SE
76:81
(10:23, 22:19, 20:23, 24:26)

Salgótarjáni Városi Sportcsarnok,
Játékvezetők: Cziffra Cs., Gál J., Fodor A., Ellenőr: Zsiros T.,

Salgótarján: Mays 8, Sebők 7, KOCSIS 22/15, Koma 4, UKEAGU 16,
Cserék: RODGERS 13, Hartvich 6,

ASE: Kovács Á. 3, Hodges 8, WINTERS 16/9, KÖRTÉLYESI 10, SALES 16/3,
Cserék: Pavlik 12, Morgen 8, Vojvoda 8/6, Horti -, Tóth P. -,

Kovács Nándor: Rossz kezdés után sikerült felállnunk, s úgy játszanunk, ahogy egy A csoportos csapatnak kell. Sajnos a végjátékban nem minden rajtunk múlott. A vereség ellenére is emelt fővel jöhettünk le a pályáról.

Horváth Imre: Magunknak tettük szorossá ezt a mérkőzést. Ez a győzelem egy pofonnal ért fel számunkra. Remélem, ebből az esetből is tanulni fogunk.

 

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezzen be

Legutóbbi mérkőzés

Magyar Bajnokság Rájátszás
Negyeddöntő 5. mérkőzés
Fortress Körmend-
Atomerőmű SE
87:82
(15:22, 19:15, 27:21, 26:24)

2011/12-es csapat adatlapjai

Körmend-ASE 87:82

Linkek

MKOSZ
European Basketball

Sportcsemegék

www.telesport.hu
www.telesport.hu legnézettebb cikkei

Élő közvetítés

Magyar Bajnokság Rájátszás

Elődöntők
1. Falco-SZOVA KC Sz.hely
4. Fortress Körmend
3:1 a Falco javára
(76:71, 57:67, 82:75, 63:60)
2. Albacomp-Fehérvár
3. Szolnoki Olaj KK
3:0 a Szolnok javára
(71:79, 74:100, 71:79)
Negyeddöntők
1. Falco-SZOVA KC Sz.hely
8. Soproni KC
3:2 a Falco javára
(84:82, 47:69, 65:67)
(62:59, 79:76)

2. Albacomp-Fehérvár
7. PVSK-Pannonpower
3:0 az Albacomp javára
(90:58, 83:79, 96:62)

3. Szolnoki Olaj KK
6. Kecskeméti KSE
3:0 a Szolnok javára
(72:44, 83:79, 66:64)

4. Fortress Körmend
5. Atomerőmű SE
3:2 a Körmend javára
(105:101, 80:86, 92:88)
(60:75, 87:82)

Magyar Kupa Döntő

Elődöntők
Fortress Körmend
76
Szolnoki Olaj (stat)
88
(25:24, 25:23, 14:18, 12:23)

Albacomp-Fehérvár

81
Atomerőmű SE (stat) 82
(17:27, 19:19, 20:16, 25:20)

Bronz mérkőzés

Fortress Körmend
77
Albacomp-Fehérvár (stat) 75
(19:16, 13:22, 20:17, 25:20)

Döntő
Szolnoki Olaj 85
Atomerőmű SE (stat) 75
(19:20, 24:23, 26:17, 16:15)

Alapszakasz tabella

Csapat

Gy-V
Falco-Szova KC Sz.hely 23-3
Albacomp-Fehérvár 21-5
Szolnoki Olaj KK 21-5
Fortress Körmend 19-7
Atomerőmű SE 18-8
Kecskeméti KSE 14-12
Pécsi VSK Pannonpower 13-13
Soproni KC 12-14

Kaposvári KK 11-15
Factum Sport Debrecen 8-17
Naturtex-SZTE Szedeák 8-18
Marso NYKK 7-19
Jászberényi KSE 7-19
Zalakerámia ZTE KK 1-25

Statisztika - Atomerőmű SE

NB I "A" 2011/2012
Győzelem: 18
Otthon: 11
Idegenben: 7
Vereség: 8
Otthon: 2
Idegenben: 6

Tippjáték eredményei

Játékos Pont
1. alibi11 924
2. Fradi52 915
3. Jokka4 905
4. Saabee 904
5. Pepperpower 898
6. Baros 891
7. Béla 888
8. KisKeru 887

Humesz 887
10. Bannetoth 882
11. Baggio2001 870
12. Keru 865
13. Borisz 856
14. W.I. 848
15. Fercsi81 847
16. pepy 846

Tomo 846
18. Dzsíííí 21 832
19.
bantomi 829
20. Luccy 827
21.
Andris 824
22. Zsike 821
23. Erássss 813
24. mészi 808
25. petike 800
26. BaLa 798

tiger80 798
28. K.K. 787
29. dbeci 760
30. Erzsi 740
31. -Marky- 502
32.
gabby2 453
33. Bika 360
34.
Danciii24 304
35.
Barna89 148

Látványsport

TAO pályázat