50 %-os teljesítmény az utolsó alapszakasz serdülő fordulóban

2013.01.05, 09:10 Kosárlabda


 

December 23-án került sor az utolsó serdülő alapszakasz bajnoki mérkőzésre Pakson az ASE sportcsarnokban. Felemás teljesítményt nyújtott csapatunk, az első mérkőzésen a MAFC KS ellen sima vereséget, a másodikon sima győzelmet könyvelhettünk el.

A komplett 99-es magas MAFC ellen sajnos nem sikerült felszívni magunkat, és a szezon leggyengébb produkcióját nyújtottuk. Ellenfelünk minden téren fölénk nőtt , sajnos támadásban és védekezésben is igen vérszegény játékot produkáltunk , főleg az első félidőben ( 32:60 ). A legelkeserítőbb az volt, hogy küzdeni tudásban, lelkesedésben, harcosságban sem voltunk azon a szinten, ahol egy mérkőzésen minimum lenni kell. Ez eddig nem volt jellemző, remélem ez volt az utolsó ilyen meccs. Lehet rosszul játszani, de akarat és harcosság nélkül nem!!! Ellenfelünk sem nyújtott extrát, közepes játékkal is simán dominált. A második félidőben (24:35) a harmadik negyed volt 18:20 némileg értékelhető, ekkor volt néhány szép megoldásunk is, de alapjaiban nem változtatta meg a mérkőzés képét.

 

Atomerőmű SE – MAFC KS
56:95
(14:29, 18:31, 18:20, 6:15)

 

ASE: Forster 10, Stier 9, Rausch 5, Major 2, Csobán 2

 

cs.: Plézer 10, Zántó 8,Pupp 6, Kalmár 4,Veisz 2, Varga 1, Dorogi -,


 

 

A második mérkőzésen hatott némileg a fejmosás, mert már harcosabban játszottunk a pécsi csapat ellen, igaz könnyebb ellenfeleknek bizonyultak, nem volt pihenőjük, sérültek és hiányzó játékosaik is voltak. Ezzel véget ért az alapszakasz, ahol a 64 induló csapatból a 27. helyen végeztünk és nem jutottunk be a 16-os főtáblára. Tavasszal a régiós bajnokságban játszhatunk tovább.

 

Atomerőmű SE – Rátgéber Akadémia Pécs
87 : 41
(19:17, 24:8,22:11, 22:5)

 

ASE: Zántó 16, Csobán 13, Major 6, Stier 4, Rausch 2,

cs.: Kalmár 18, Plézer 17, Forster 6, Dorogi 5, Varga 2, Pupp, Weisz


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%