100 fölött a Kaposvár

2011.01.12, 19:16 Kosárlabda
Nem találtunk fogást a Kaposváron

17 ponttal kapott ki Kaposváron az Atomerőmű SE a honi élvonalbeli kosárlabda bajnokság hétközi fordulójában. Az ASE 12 győzelemmel és 4 vereséggel a táblázat 4. helyén áll. Az összecsapás első perceiben csak Atomos pontot láthatott a Kaposvári Városi Sportcsarnok közönsége, az első hazai találatot Soós triplája jelentette, majd 12-nél egál volt. Az első 10 perc végjátékában jobban teljesített a KKK, így 21:16-ra nyerte a nyitó szakaszt. A folytatásban Sales és Kovács Ákos tartotta a lelket a piros kékekben, míg a vendéglátóknál egyformán tettek a közösbe a játékosok. Fej- fej mellett haladtak ekkor a felek, a pontgyártásba a hazaiaknál Soós is bekapcsolódott. A félidőben 43:41-re vezetett a Kaposvár. A fordulást követően 16:0-át produkált Fekete Ádám csapata, az Atomosok szétesően játszottak. Soós és Werner tetszés szerint dobálták a kosarakat, melyekre nem jött válasz a túloldalról. Hiába próbált időkéréssel rendet tenni Horváth Imre, az ASE leblokkolt. 75:61-re vezetett a somogyi alakulat a záró felvonás előtt. Melyben mindent megtett a négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes a felzárkózás érdekében, de nem sikerült közelebb kerülni a KKK-hoz. A hajrában mindkét tréner a kevesebb játéklehetőséghez jutókat is pályára küldte, melyben Winters kozmetikázta az eredményt, de így is 17 ponttal győzött a kék fehér gárda. Kaposvári KK- Atomerőmű SE 101:84.

 

 Kaposvári KK – Atomerőmű SE
101:84
(21:16, 22:25, 32:20, 26:23)

Kaposvári Városi Sportcsarnok,
Játékvezetők: dr. Valovics I., Kiss L., Jakab L., Ellenőr: Faidt M.,

Kaposvár: J. WILSON 20/9, KUTASI 15/3, SOÓS 22/9, WERNER 23/9, Cunningham 11,
Cserék: Kováts R. 2, Fülöp -, Márkus 6/3, Fonai -, Kovács S. 2,

ASE: Pavlik 5, KOVÁCS Á. 19, Winters 16/9, Johnson 14/6, Sales 14,
Cserék: Tóth P. 6, Morgen 1, Faragó -, Farkas 3, Körtélyesi 6,

Kipontozódott: Soós, a 39. percben.

Fekete Ádám: Gratulálok játékosaimnak, mert megvalósították, amit elterveztünk. Hetek óta - bár kisebb sérülések adódnak - mindenki vállalja a munkát, ennek pedig kell, hogy látszódjon az eredménye. Remélem ezzel elindulunk felfelé.

Horváth Imre: A második félidőben kritikán aluli teljesítményt nyújtottunk több szinten, ez okozta ezt a csúfos vereségünket.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%