| Atomic Boys horgászveseny eredményei |
|
|
| Atomic Boys - Hírek |
| Írta: Gáti Norbert |
| 2010. június 08. kedd, 17:47 |
|
A 2009/2010-es szezont, nagyszabású horgászversennyel zárta az Atomic Boys Szurkolói Egyesület. A szervezésről, és magáról a versenyről kérdeztük Babik Róbertet az egyesület alelnökét. - Hogyan jött az ötlet, hogy horgászversenyt rendezzetek? - Valamilyen formában minden évben lezárjuk az aktuális szezont. Volt, hogy Duna parti fürdőzéssel, vagy csak simán főzéssel. Idén még a bajnokság alapszakaszában vetődött fel ötletként, hogy rendezhetnénk egy horgászversenyt. Gyors közvélemény kutatás után kb. 20-25-en jelezték a részvételi szándékot, így hamar a tettek mezejére léptünk. - Nehéz volt megszervezni? Hiszen ahogy hallottam, eléggé nagyszabásúra sikerült a buli. - Szerencsére majd 2 hónapunk volt a versenyig, így mindenre volt elég időnk. Akkor kezdtünk aggódni, amikor egy héttel a nevezési határidő vége előtt, még csak 4 csapat nevezett. Aztán mi is meglepődtünk, mert az utolsó napra elértük a 37-es létszámot, ami azt jelentette, hogy kísérőkkel, vendégekkel együtt kb. 115 emberre számíthattunk. - Pont 1 héttel a bajnoki döntő utolsó meccse utánra szerveztétek, ez tudatos volt? - Igen! Nagyon bíztunk az ASE jó szereplésében, és szerencsére nem cáfolt ránk a csapat. Az ezüstérem gyönyörű eredmény, így még egy plusz ünnepelnivalónk is lett. - Úgy tudom, nem csak paksi szurkolók vettek részt a versenyen. - Hát igen, végül úgymond országos rendezvény lett belőle, hiszen volt többek között egri, pesti, és még szolnoki horgász is, sőt Jan Pavlik személyében Csehország is képviseltette magát. Sajnos a csapat nagy része nem tudott jelen lenni, hiszen a fiatalok U20-as döntőn szerepeltek – szintén ezüstérmesek lettek, amiért ezúton is gratulálnak a szurkolók! –, és többen hazautaztak már. Viszont Ákos, Körte, Pilu, Gulyás Robi, és Horváth Imre kijöttek a tóhoz, sőt előbbi három játékos, még a versenyben is részt vett. - Milyen volt a hangulat? Hogyan sikerült a verseny? - Nagyon nagy szerencsénk volt az időjárással, hiszen az előző napok viharai az egész országban gondot okoztak. A verseny napjára azonban kisütött a nap, és ragyogó időnk lett. Többeknek sikerült is leégniük… A nap horgászattal folyó része szintén rendben lezajlott, semmi nem zavarta meg a versenyt, igaz sajnos a kapások sem nagyon. A legtöbb horgásznak csak törpeharcsa akadt a horgára, összesen 261 db-ot sikerült „ártalmatlanná” tennünk. A kevés kifogott hal ellenére, igazán jó hangulatban telt a verseny. Többen a horgászhelyek közt sétáltak, beszélgettek, és a csapat által felajánlott sör is gyorsan fogyott a nagy melegben. - Kik lettek a győztesek? - Több kategóriában is hirdettünk győztest: Össz. súly alapján: 1. helyezett: Kern Ferenc – Kern Ferenc (2,62 kg) 2. helyezett: Kiss Miklós – Czimmer Péter (1,84 kg) 3. helyezett: Wolf István – Haaz Péter (1,74 kg) Legnagyobb hal: Gáti Norbert – Pupp Bence (33 cm) Legkisebb hal: Wolf Roland – Mészáros Péter (8,5 cm) Legtöbb törpeharcsa: Kern Ferenc – Kern Ferenc (41 db) Volt egy „Citrom-díj” nevű trófeánk is, amit Bagladi Zoltán nyert. Azt, hogy miért nyerte, fedje jótékony homály… - Meddig maradtatok a tónál? - Az eredményhirdetés után következett a közös ebéd. Addigra már mindenki a tónál volt, így átléptük a 120-as létszámot, de szerencsére a 60 kiló húsból készült szürke-marha pörkölt így is elég lett. Az ebéddel azonban nem ért véget a szórakozás. Bár többen hazafelé vették az irányt, a kitartóbbak beszélgetéssel, kártyázással, iszogatással, mások további horgászattal töltötték az időt. Este pedig a Bongóban folytatódott a buli. Összességében tehát elmondhatom, hogy mindenki jól érezte magát. Egy nagyszerű rendezvényt sikerült összehoznunk, amivel szeretnénk hagyományt teremteni a jövőben. Amit még mindenképpen kiemelnék: Ezúton szeretném megköszönni a Paksi Atomerőmű Zrt, a Café Bongó, a Matács Horgászbolt, a Beanett Bt, és a Kiss Nádas vendéglő támogatását. Valamint köszönjük Pruzsina Attilának, Ványi Andrásnak, és mindenkinek a segítségét, aki valamilyen módon segített a szervezésben, és a megvalósításban! 1. hely: Kern Ferenc - Kern Ferenc
|
![]() |
Körtélyesi Gergely |
![]() |
Tim Frost 12 pont 6 lepattanó |
![]() |
Kovács Ákos 6 pont |
![]() |
Lorenzo Williams 14/3 pont 4 gólpasz |
![]() |
Morgen Ferdinánd 9/3 pont 4 lepattanó |
![]() |
Vojvoda Dávid 11 pont |
![]() |
Kámán Tamás 10/3 pont 8 lepattanó |
![]() |
Nick Williams 20 pont 7 lepattanó |
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
Bus Iván |
![]() |
|
![]() |
Czinger Zoltán |
![]() |
Illés Máté |
| www.telesport.hu |
| www.telesport.hu legnézettebb cikkei |
|
| Elődöntők | |
| 1. Falco-SZOVA KC Sz.hely | |
| 4. Fortress Körmend | |
| 3:1 a Falco javára (76:71, 57:67, 82:75, 63:60) |
|
| 2. Albacomp-Fehérvár | |
| 3. Szolnoki Olaj KK | |
| 3:0 a Szolnok javára (71:79, 74:100, 71:79) |
|
| Negyeddöntők | |
| 1. Falco-SZOVA KC Sz.hely | |
| 8. Soproni KC |
|
| 3:2 a Falco javára (84:82, 47:69, 65:67) (62:59, 79:76) |
|
|
|
|
| 2. Albacomp-Fehérvár | |
| 7. PVSK-Pannonpower | |
| 3:0 az Albacomp javára (90:58, 83:79, 96:62) |
|
|
|
|
| 3. Szolnoki Olaj KK | |
| 6. Kecskeméti KSE |
|
| 3:0 a Szolnok javára (72:44, 83:79, 66:64) |
|
|
|
|
| 4. Fortress Körmend | |
| 5. Atomerőmű SE | |
| 3:2 a Körmend javára (105:101, 80:86, 92:88) (60:75, 87:82) |
| Elődöntők |
|
| Fortress Körmend |
76 |
| Szolnoki Olaj (stat) |
88 |
| (25:24, 25:23, 14:18, 12:23) | |
|
Albacomp-Fehérvár |
81 |
| Atomerőmű SE (stat) | 82 |
| (17:27, 19:19, 20:16, 25:20) |
|
|
Bronz mérkőzés |
|
| Fortress Körmend |
77 |
| Albacomp-Fehérvár (stat) | 75 |
| (19:16, 13:22, 20:17, 25:20) | |
|
Döntő |
|
| Szolnoki Olaj | 85 |
| Atomerőmű SE (stat) | 75 |
| (19:20, 24:23, 26:17, 16:15) | |
|
Csapat |
Gy-V | |||
| Falco-Szova KC Sz.hely | 23-3 | |||
| Albacomp-Fehérvár | 21-5 | |||
| Szolnoki Olaj KK | 21-5 | |||
| Fortress Körmend | 19-7 | |||
| Atomerőmű SE | 18-8 | |||
| Kecskeméti KSE | 14-12 | |||
| Pécsi VSK Pannonpower | 13-13 | |||
| Soproni KC | 12-14 | |||
|
|
||||
| Kaposvári KK | 11-15 | |||
| Factum Sport Debrecen | 8-17 | |||
| Naturtex-SZTE Szedeák | 8-18 | |||
| Marso NYKK | 7-19 | |||
| Jászberényi KSE | 7-19 | |||
| Zalakerámia ZTE KK | 1-25 | |||
| Játékos | Pont | ||||
| 1. | alibi11 | 924 | |||
| 2. | Fradi52 | 915 | |||
| 3. | Jokka4 | 905 | |||
| 4. | Saabee | 904 | |||
| 5. | Pepperpower | 898 | |||
| 6. | Baros | 891 | |||
| 7. | Béla | 888 | |||
| 8. | KisKeru | 887 | |||
| Humesz | 887 | ||||
| 10. | Bannetoth | 882 | |||
| 11. | Baggio2001 | 870 | |||
| 12. | Keru | 865 | |||
| 13. | Borisz | 856 | |||
| 14. | W.I. | 848 | |||
| 15. | Fercsi81 | 847 | |||
| 16. | pepy | 846 | |||
| Tomo | 846 | ||||
| 18. | Dzsíííí 21 | 832 | |||
| 19. | bantomi | 829 | |||
| 20. | Luccy | 827 | |||
| 21. |
Andris | 824 | |||
| 22. | Zsike | 821 | |||
| 23. | Erássss | 813 | |||
| 24. | mészi | 808 | |||
| 25. | petike | 800 | |||
| 26. | BaLa | 798 | |||
| tiger80 | 798 | ||||
| 28. | K.K. | 787 | |||
| 29. | dbeci | 760 | |||
| 30. | Erzsi | 740 | |||
| 31. | -Marky- | 502 | |||
| 32. |
gabby2 | 453 | |||
| 33. | Bika | 360 | |||
| 34. | Danciii24 | 304 | |||
| 35. | Barna89 | 148 |